Erdő, a fák közt

Továbbra is az erdőben sétált. A nagyra magasodó fák hatalmas lombkoronái nem hagyták beszűrődni a Napnak fényét, így úgy járhatott az erdő részein, ahogy éjszakánként szokott. Hófehér arcát és élénkzöld szemét a fején viselt csuklya takarta. Fekete ruhájával beleolvadt a környezetbe, lágy lépteivel pedig nesztelenül járt a fák között. A szaga se volt egy erős, könnyen kiszimatolható aroma, talán csak a vérek illata volt érezhető, de ebből kifolyólag gondolhatták egy egyszerű állatnak is. Olybá tűnt, nincs is ott. Ahová csak megy, úgy szállnak el az életek, mint ahogy a falevelek hullnak le a fáról. Azonban ez egy cseppet sem zavarja. A gyilkosság tudatában olyan magabiztosan jár, hogy még azt sem lehet megmondani, hogy egy létező lény vagy pusztán csak egy hallucináció. Felfogván, hogy tettei következménnyel járnak, nem szeretett volna jelen maradni. Nem félt a közelgő eseményektől, csak fáradt volt és már nem volt kedve semmihez. Az erejét már így is csökkentette a Nap, pihenésre volt szüksége. Ugyanolyan egyszerűen, ahogy előjött, most úgy tűnt el. A test újra egy törékeny vonású, tudatlan és legfőképp gyenge emberé volt. Ez a változás hamar végbe ment, a bőr kiélénkült, a haj tövétől fogva átszíneződött, és apró fényfoltok között a testalkat és a ruha megváltozott. Izmait kinyújtóztatva most emberként sétált tovább. Ám még így is megérzett egy közelben lévő vadászcsoportot, amit olyan négy-öt főre tippelt. A fák között cikázva próbálta a nyomát elfedni, persze élénk színű ruhákban esélye se volt elrejtőzni. Pechére az egyik fatövénél befordulva pont beleütközött egy vadászba, akin látszott, hogy teljesen fel van szerelkezve különféle fegyverekkel. A tevékenysége felől érdeklődött. Úgy gondolta eljátssza a tudatlant, hátha beválik.
- Épp a reggeli sétámról tartok visszafelé.
- Veszélyes hely ez egy magadfajta fiatal lánynak – mondata után a vadász egy lencsét tartott a szeméhez. Tudta jól, hogy mi az a lencse, és a vadász arckifejezésének megváltozása megerősítette ezt a tényt. Nem volt más választása: teljes erejéből rohanni kezdett arra, amerre nem érzékelt ellenséges jelet, nyomában egy csapat vadásszal.

Tirisa egy megkönnyebbült sóhajjal, lágyan landolt a talajon. Szárnyait még egyszer kinyújtóztatta, majd összecsukta.
Meglepődve nézte végig az újdonsült társa és a tüskés erdei állatka első találkozását. Nagyon mosolyogtató látvány volt, ahogy ott szerencsétlenkedtek, ráadásul a kis lényecske elégedett feje!
- "Mit is mondtál az előbb a gyógyításról?" - nyújtotta a sárkány felé vérző talpát, kecsesnek egyáltalán nem mondható fél lábon álló pozícióban, széles mosolyal az arcán.
Kész, itt nem bírta tovább: El nevette magát. Kacagott, épp hogy nem rogyott össze és fetrengett a földön a röhögéstől.
Rég szórakozott már ilyen jól. Be kell ismernie, volt, hogy egyedül érezte magát, de most ennek a vicces kis embernek a társasága felvidította, és eszébe juttatta hogy néha kéne egy kis szociális életet élnie. És most tessék, itt a lehetőség!
Még mindig kuncogva, egy zöldes fényhatás kíséretében felvette a humanoid alakját. Egy fiatal elf lányként nézett ki így, semmi feltűnő, ruházata se rikító, semmi giccs. Esetleg egyedül a hosszú sötétzöld haja lehet az, ami miatt kitűnhet az ember tömegből, de az elfek közt egyáltalán nem ritka a mindenféle színes hajkorona.
Odalépett a sebesült végtaghoz, és türkíz szemeivel egy pillanat alatt megállapította - ehhez mondjuk nem kell nagy tudás - hogy egyáltalán nem vészes, és a gyógyítása se kerül semmi energiába. Felemelte a jobb karját a seb felé, majd egy halovány vibráló zöldes fény kíséretében meggyógyította azt.
-Ez pikk-pakk megvolt - mosolygott - Amikor először jártam ebben az erdőben, én is jól megjártam velük, azóta már ügyelek rájuk - nevetett, miközben a kis állat földből hegyesen kiálló tüskéit nézegette - Most pedig menjünk és segítsünk a bajba jutott kis barátodon! Oh, bocsánat az illetlenségemért, de nem emlékszem hogy bemutatkoztam volna - kicsit szét vagyok esve mostanság- Tirisa az igazi sárkány nevem, de így elfként Tiri Shadowsong - nyújtotta a kezét egy mosollyal az arcán

shhhht szívta be a levegőt a szájába és szorította össze fogait majd becsukta szemét . kicsivel később  kinyitotta majd így szólt meglepődve: azt hittem fájni fog... köszönöm h meggyógyítottál egyébként a nevem risvie - mondta majd az erdő felé fordította tekintetét és így szólt : - ez nemjó ..... ez így nagyon nem jó !! majd egy hirtelen mozdulattal előrántotta hüvelyéből mágikus kardját majd a bal kezén lévő apró csuklójára szerelt szikrapattintó eszközt felkattintotta és egy apró láng keletkezett ami a tenyere fölött lobogott. - tirisa segíts! kiabálta miközben látszódott hogy valaki kifele fut az erdőből a tisztás fele sarkában fegyveres alakokkal.miután megpillantotta látta hogy alice az aki tudtában a kastélyban pihen.mikor meglátta hogy az üldözői vadászok akiktől próbálta óvni nagyon megijedt mikor látta hogy üldözői közelebb érnek.nekirugaszkodott majd elkezdett a vadászok és a lány felé futni.mezítelen lábában érezte a fű zsenge harmatát és szemében elszántság látszódott a harc utána vágyakozásában.remélte hogy tirisa segít neki és nem kapják el mire odaér...

Teljes erejéből futott, ami gyorsnak volt mondható, de nem elég gyors ahhoz, hogy lerázza a vadászokat. Két alakot pillantott meg, és ahogy közelebb ért az egyiket felismerte. Sejtette, hogy ismerőse megmentésére siet, és ezt megerősítette, mikor felfegyverkezve elkezdett felé rohanni. Egyenesen felé futott, mégis figyelve rá, hogy mellette rohanjon el, hogy a vadászok ne őt támadják. Nem szeret másokra támaszkodni, sőt kimondottan gyűlöl, de nincs semmilyen fegyvere, amivel harcolhatna, a vámpír énje pedig egyrészről pihen, másrészről nem is fedné fel magát. A női alakra pillantott, nem szólt semmit a közelgő csata miatt, csak tehetetlenül hátrébb állt, hogy teljes rálátása legyen mindenkire.

futott és futott alice felé szemében elszántság tükröződött.bár tudta hogy egyedül nem győzheti le az üldözőket de számított újdonsült társának segítségére emiatt magabiztos volt abban hogy nem hátrál meg.az erejét használva lebegni kezdett a talaj fölött pár mm rel és a lendülettel siklott a levegőben mint aki korcsolyázik hogy felgyorsítsa lépteit.mikor elérkezett az a pillanat hogy alice mellett elsuhant tekintete megváltozott.szemöldökeit összeráncolta és vicsorított fogaival és beleélte magát az elkövetkezendő harcba.kardját hátracsapta majd mikor a vadászokhoz ért hirtelen lehajolt hogy elkerülje az ellenfele támadását majd siklás közben felpattant és karjával előre suhintott kettészelve ezzel a vadászt.rég nem volt harc és hiányzott neki ez a fajt izgalom amit a harc heve nyújtott neki. a felpattanást követően a levegőbe került ahol felkapta lábait hogy elkerülje a többi vadász nyilait és kardjával hárított amennyit csak tudott de így is egy célt ért a vádlijában meg egy a jobb vállát.-shhhht kiáltott fel a fájdalomtól mikor a nyílvessző belefúródott lábába és a vállába. a bal kezében ropogó tüzet használva egy láng csóvát képezett ami inkább egy labdára hasonlított és ezt elhajítva mint egy tűzgolyó repült majd mellkason találta az egyik vadászt akinek a becsapódást követően szétrobbant a mellkasa.nem maradt sokáig a levegőben mert könnyű célpont lett volna az ellenfeleinek hanem elsiklott a föld fele kerülgetve a nyilakat és a golyókat. majd egy ügyes mozdulattal megkerülte az egyik vadász és minden erejét összeszedve sajgó karjával és vértől csöpögő kardjával elvágta a torkát miközben elsiklott előtte majd megragadta testét hogy hárítsa a folyamatosan ostromoló nyílzáport.ellenfele testével hárította a nyilak de jó pár megkarcolta testét és egy majdnem a szemébe fúródik ha erejét használva nem pattintja el.igaz kiiktatott párat de még így is maradtak akikkel nem tudott végezni. pontosan tudta hogyha leszáll a földre akkor többet nem tud lábra állni a sebek miatt.eldobta a testet és érezte hogy kezdett fáradni de annyi ereje még volt hogy a környező fákat kitépte a helyéről majd a vadászok felé hajította és elkapva a pillanatot menekülőre fogta társai felé.a rönk eltalált 2 vadászt akik közöl az egyik kitért a rönk elől , a másikat agyon nyomta.siklott a föld fölött és rendesen kifáradt az előbbi harcban.a lába sajgott a találattól de tudta hogy amint odaér már biztonságban lesz.a levegőben megpördült és egy hatalmas lángcsóvát lőtt a vadászok felé hogy hárítsa a folyamatos és megszűnni nem akaró nyílzáport.a láng elperzselte a nyilakat és egy láng falat lépezett közte és a vadászok között.perzselés közben meggyulladt az aljnövényzet így nem volt már szükség arra hogy tovább használja erejét mert a fal megmaradt és hátrította a nyilak nagy részét.kifáradt és ahogy odaért társaihoz besiklott tirisa elé a fűbe és mint egy szárnya veszett madár becsapódott a földbe.amint földet ért szuszogott és látszott rajta hogy nem halálosak a sebei te el kéne őket látni.tirisára nézett majd így szólt : - rég volt már hogy harcoltam....látszik is hogy nem tudtam elbánni 20 egyszerű felfegyverzett emberrel... remélte hogy tirisa segít neki és meggyógyítja hogy folytathassa a harcot....

Tirisa ledermedt a hirtelen jött eseményektől.
Egy fiatal lány futott feléjük szemből. Valami nincs rendben. Üldözői vannak! Amint Risvie ezt meglátta, teljes erejével neki lódult.
- Segits! - kiáltotta neki hátra a kirohanása közben
Sokan lehetnek, kb. 20-an. Szivesen futott volna el. Emberek. Vadászok! Rettegett tőlük. Habozott. Ha csak ő lett volna ott, egyszerűen csak beleolvadt volna a környezetébe hogy elslisszoljon. De itt most nem csak az ő élete forgott kockán. Itt volt az ujdonsült barátja, Risvie, aki épp kamikaze rohant a vesztébe.
Az idegen lány pár méterre, nem messze tőlük lefékezett, és megállt. Szóval ez az alak lehetett az akiről a férfi beszélt? Volt valami furcsa a lány szagában, de nem tudta hirtelen megmondani hogy mi az, viszont mágiát érzett felőle. Esetleg egy mágikus tárgy lehet a birtokában? Csak egy átlag embernek tűnik...és emiatt az ember miatt kéne vásárra vinnie a bőrét? Egy sima ember miatt? Ennek segitsen, amikor a fajtája lassan a kihalás szélére taszitotta az összes sárkányfajt? A föld csak jobb lenne nélkülük, mint egy virus úgy viselkednek a bolygón, pusztitanak és semmi sem érdekli őket mint saját maguk. Undorodott ettől a fajtától.
Kerülte őket egész eddigi élete során. Volt már rá példa, hogy közelebb került eg-egy egyedhez, szoros barátságokat is kötött már...de megtanulta a leckét. Az emberek túl gyorsan halnak. Halandó lények. Túl közel került hozzájuk, és mire észrevette, már megöregedtek és elhunytak. Hiába, ő egy sárkány. Máshogy érzékeli az időt mint mások és akár több tiz ezer évig is élhet...ha le nem mészárolja egy vdász.
És most itt van Risvie. Ez az egyfajta mágus, aki most éppen kamikaze módon a halálába rohan ez a lány miatt. Igen, tényleg ő lehet az a barát akiről már korábban beszélt. Talán több is. Ezt a csajt nem ismeri, miatta nem kockáztatná a saját épségét. De itt van ez a másik bolond, aki egy jó embernek tűnt.
Risvie őrült módjára vakmerően harcolt az ellenséggel, akik jóval többen voltak mint ő. Végül elvetődött a lábai előtt, várva, hogy meggyógyitsa a sérüléseit.
Tirisa fölnézett. Gyorsan egy szempillantás alatt felmérte a helyzetet. Fogta magát és átlépett a földön heverő pasas felett, és még tett pár lépést mielőtt megállt. A vadászok még az előző harc után próbálták összeszedni a lélegzetüket. Sebesültjük is volt. Lessz az több is.
Lehunyta a szemét. Villámgyors mozdulatokkal összecsapta két tenyerét maga előtt, majd a földhöz ért. Hirtelen hatalmas bénitó méreggel teli tövises gyökerek törtel fel a talajból, megragadva az ellenséges vadászokat, azonnal mozgásképtelenné téve a lábaikat. Páran közülük azonnal észhez tértek és tüzet nyitottak.
Egy újab növény nőtt ki a talajból. Bimbója kinyilt, ezzel port szabaditva föl, igy nem láthatták. Emberi szem nehezen - főleg a füstben - követhette Tiri kézmozdulatainak sebességét. Most a karjait oldalra fölemelte, kezeit ökölbe szoritotta. Egy tüskés növényekből álló védőburkot idézett meg a két ember fölé, őket teljesen elzárva a külvilágtól. Most hogy őket biztonságban tudhatta, egy pillanat alatt előhivta a sárkány szárnyait ((csak a szárnyak, nem teljes átalakulás)), és fölugrott a levegőbe, majd mély levegőt vett. De amit kieresztett nem sima levegő volt. Méreg. Láthatatlan és elkerülhetetlen gyilkos.
A vadászok összerogytak, de közülük pár szerencsés sikeresen meglógott. Tirisa leereszkedett a földre. Nem szabadott volna hagynia hogy akár egy is megszökjön, de fogyóban volt az ereje. Ő is már kezdett berozsdásodni ilyen téren.
Még egy kis ideig várni kell hogy a méreg eloszoljjon, addig a két embert a burokban hagyja. Addig is a saját sebeit kell ellássa, ugyan is ő sem úszta meg találatok nélkül. Több érte a combját, karját, de egy sújosabb az oldalába fúródott nyilvessző volt. Még kb. 15 perc amig kiengedheti a többieket a védelem zónából. Ő immunis a saját mérgére természetesen. Miután a nyilhegyet nagy fájdalmak közepette kihúzta a testéből, elkezdhette a gyógyitást. Remélte hogy Risvie sérüései nem komolyak és kihúzza addig. Persze hogy kihúzza, hát látta hogyan harcolt. Vajon most épp mit csinálnak odabent. Ha éppen üvöltöznek is, sem hallhatja, mert teljesen zárt teret képez a burok. Ki fogják birni.
A sebeit nem gyógyitotta meg teljesen. Alig maradt pár csepp ereje, azt pedig Risvie sebeire tartogatta. Gyengének érezte magát. Csak ennyitől teljesen kifogyott.
Beleszimatolt a levegőbe. A meglógott vadászok még se futamodtak meg gyáván, hanem csak annyira mentek hogy ne érje őket a méreg felhő. Valószínüleg éppen a sebeiket nyalogatva tervezik a következő támadásukat. Ez nem lessz jó. Tirisa már teljesen kifogyott az energiájából!

((Nyugodtan irjátok úgy hogy benne lehet ahogy vége a 15 percnek, odairhatjátok ti is hogy levettem a burkot. Csak annyit akartam hogy legyen egy kis rész ahhol még benne vagytok, aztán irhattok arról hogy már kijöttetek belőle és hogy azután mit csináltok))

ahogyan feküdt és fájlalta a csata után végtagjait hirtelen egy növény burok húzódott rá és alicere. - ni..ni...nixy! - kiálotott fel majd a kabátja zsebéből az apró kis lény kipattant majd gazdája sebeit kezdte nyalogatni. - nixy nyála mágikus gyógyító erővel bír de ez csak a felszíni sebeket gyógyítja be.mikor már érezte hogy az apróbb sebek begyógyulnak lassan de biztosan felült majd megsimogatta az apró kis lény fejét. - köszönöm nixykém... ekkor nixy felmászott risvie vállára majd leült és figyelt gazdája vállán.risvie feltápászkodott majd szemügyre vette az őket körülvevő burkot ami már bomladozni kezdett. - még kb 10 perc és eltűnik a burok..mondta.felmarkolta a földről kardját majd megszorította a repedezett markolatot. lehajtotta fejét majd kutakodni kezdett apró válltáskájában amit mindig magánál hord.egy apró kis kenőcsöt vett ki belőle majd sebeit kenegetni kezdte vele bár már fogyóban volt a készlete. kenegetés közben alicere nézett majd így szólt: - nem esett bajod?...

Csak állt ott egy helyben, mint aki karót nyelt. Mégis mikor Risvie-t eltalálták felszisszentet. Elég távol állt ahhoz, hogy a nyílvesszők őt ne találják el, de bármennyire is szeretett volna nem tudott közelebb menni. Teljes figyelemmel követte a csata történéseit, látta ismerőse gyengülését, ez okból is lepődött meg, amikor a fákat kitépve helyéről célba vette a vadászokat és mindemellett még egy lángfalat is képes volt előállítani. Ellenben amikor az idegen lány előtt földet ért tele volt súlyos sebekkel, ezért elfogta az aggodalom. Látta, ahogy az idegen fölötte átlépve előre haladt, majd mikor megállt gyökereket hívott elő a földből, és az egyik növényből füst áradt. Onnantól csak alakokat tudott felfedezni. Ahogy próbálta kivenni a történéseket, hirtelen sötétebben látott. Mihelyt a füstfelhő lassan kezdett szertefoszlani észrevette, hogy növényekkel van elkerítve. Mire végre minden láthatóvá vált, feltűnt neki, hogy egy védőburokszerű tüskés növényekkel teli helyen van Risvie társaságában.
- Jól vagyok – válaszolt a kérdésére –, ellenben veled – sétált oda hozzá, majd leguggolt mellé.
- Nixy – szólt a kicsi sárkánypárducnak, miközben egy halszemet tartott a kezében, amit az imént vett elő egy üvegből. Remélte, hogy a kicsiny állatka elfogadja az ételt, ugyanis megjegyezte, hogy a minap hasonló finomsággal etette Risvie, aminek annyira örült. – Ezt neked hagytam meg – lóbálta meg a nyalánkságot. Később elővett pár gyógynövényt, amit egy apró mosoly kíséretében a férfi felé nyújtott. Ezeknek jótékony hatása rögtön működik, ha bekenik vele az érintett sebes felületet. Amint a burok lebomlott annyira, hogy át tudjon menni rajta felállt és a zöld növényeken átlépve távolabb sétált, hogy megfigyelje a területet. Még mielőtt körbenézhetett volna, hogy kiderítse az ellenfelei hollétét, hátulról két erőteljes kar szorult a nyakához egyikben egy tört tartva. Ahogy próbált szabadulni a fogás alól csak még szorosabb lett és abban a pillanatban, miként száját szólásra nyitotta a kéz útját állta ebben. A halk hangok nem jutottak el a tőle nem messze lévő két személyhez; esélytelen, hogy bármit is észre vegyenek az ott folyó eseményekből. Hiába lépett hátra, hogy a támadója lábára lépjen, az meg se kottyant neki. A kés hideg pengeéle a nyakához szorult, a vadász rest volt bármelyik pillanatban elvágni a torkát, és úgy tűnt nem is habozik. Ekkor bevillant neki, hogy újdonsült ismerőse jeleskedik a gondolatolvasás terén, ezért próbált olyan hangosan gondolkozni – már ha ez lehetséges egyáltalán – azon, hogy segítségre van szüksége, hogy Risvie-hez akkor is eljusson a hír, ha épp nem arra figyel. Azonban a gondolatait hiába kántálta, már túl későn jutott eszébe ez a segítségkérés, és a kés pengéje bőrét vágta. A hideg fémen szinte táncolva futott végig a vére, de még nem volt olyan mély a seb és nem vesztett annyi vért, hogy eszméletét veszítse, viszont ahhoz kellőképp gyenge volt, hogy másik énét ne tudja használni. Csak remélni tudta, hogy társa időben odaérjen.

képességét akaratlanul is használva megneszelte hogy alice komoly bajban van és segítségért kiált bár ezt gondolatban tette meg mert tudta hogy a gondolat gyorsabban száll mint a szó.mikor odapillantott csak oszladó füstöt látott de érezte a lány és még valaki jelenlétét.behunyta szemeit majd bal karját a füst felé nyújtva érezte a vadász jelenlétét és telekinetikus tapintásával megragadta.a vadász mint ahogy érezte a füstön át lemerevedett majd egy kés csörrenés hallatszott amit bizonyára kezében tartott majd elejtett ami egy sziklának vagy egy kőnek pattan zuhanás közben.risvie egy hirtelen mozdulattal ökölbe szorította a kezét és így szólt...-elég...ekkor a füst felől egy először hangos majd halkuló nyögés hallatszott fel.ez nem volt más mint az hogy risvie erejét használva megragadta a vadász torkát majd egy mozdulattal elroppantva azt.lassan előre sétált a füst felé majd mikor már kilépett a burok maradéka alól feltűnt neki hogy a füst már foszladozóban van és ott áll alice mellette pedig a 90° elhajlott nyakú vadász teste hever.odalépett alicehez majd gyengéden megsimogatta vállát majd ráfektette nixyt utána lassan elsétált mellette a megmaradt vadászok irányába.kezében markolta mágikus pengéjét a másik kezével meg intett egyet majd a fűszálakról az apró vízcseppeket felszálltak a keze irányába.ezeket összegyűjtötte majd egybeolvasztotta tenyerébe egy hatalmas lebegő vízgolyóvá és a vadászok felé sétált.szemeiben megint az az elszánt gyilkos ösztön tükröződött mint a harc kezdetében.lassan sétált a vadászok felé nem erőltette meg magát futással.ahogy számolta még körülbelül 4 en maradhattak akik menekülőre fogták a dolgot vagy csak újabb támadásra várnak.egy pillanatra becsukva szemeit egy mély lélegzetet vett majd a felé rohanó vadászra összpontosított.látta rajta hogy fiatal és csak most csatlakozott ehhez az elvetemült társasághoz ezért nem különösebben akarta bántani a harckedvtől lángoló ifjút.mikor elég közel ért hozzá a fiú majd kardjával és minden erejével risvie felé suhintott a mágus csak kinyújtotta 2 ujját majd mikor a kard pengéje az ujjaihoz ért hirtelen pár mmrel az ujja előtt semmin megpattant és darabokra tört.a fiú csodálkozva nézett és ledöbbent.ő csak ránézett majd így szólt : - nem neked való ez ifjú...menj vissza játsszál szépen a húgoddal/öcséddel ha van ... vagy csapkodd fakardal a köveket... majd megint irányba vette a vadászokat.mikor odaért csak a ledöbben és halálfélelemben lévő vadászokat találta akikre ítéletet jött szolgáltatni.3 vadász áll ott teljesen lesokkolva.risvie nem különösebben készült harcolni velük föleg hogy ereje szinte már alig volt.a kezében lévő vízgolyót 2 hatalmas jégtüskévé formálta amit a vadászok felé lőtt. a lesokkolt vadászok közül csak kettőnek volt annyi önuralma hogy az utolsó pillanatokban kitérjenek a támadás elől.társukat felnyársalta a tüske és egy fához szögezte.lassan odasétált és egy mozdulattal ketté szelte az egyik vadász miközben mosolygott.véres arccal az egyetlen túlélő felé fordult majd egészen közel hajolt az arcához majd a szemeit a szemeibe meresztette pár cm re és így szólt : bo ~ majd kardjával a torkán kereszül szúrta a halálfélelmében lévő vadászt miközben szemeit pásztázta.kihúzta kardját majd lecsapta róla a vért.az ég felé nézett és a felhőket bámulta talpig véresen.kardját hüvelyébe csúsztatta és térdeire hullott gátülésbe...

Ahogy a vadász szorítása gyengült, a lábai összecsuklottak, kezét pedig a nyílt sebre szorította. A vérzés nem enyhült, egyenletesen csorgott végig a nyakán, mint a víz nagy esőzés után a folyómederben, ezzel a pulcsiját is bemocskolva. Amikor a vállán tapintást érzett meg, felnézett és meglátta Risvie-t. Biztos volt benne, hogy ő mentette meg, ezért próbált egy köszönetnyilvánító mosolyt szegezni felé, több-kevesebb sikerrel. Amikor tovább ment, tudta, hogy a többi vadászra se lesz gondja. A pici sárkánypárduc nyalogatni kezdte a sebet, ezáltal elállítva a vérzést. A kicsi varázslény aranyosan rámosolygott, majd visszapihent a vállára. Előkeresett pár gyógynövényt, hogy a vágást enyhítse, és ha a nyoma nem is múlt el, a fájdalom csillapodott.
Végig csak egy szó cikázott a fejében: gyenge. Ez az erős és markáns hang kényszeríttette, hogy bűntudatot érezzen. Mindenki a lelkét is beleölve küzdött, ő meg csak ott állt és nézett, sőt még áldozat is lett. Nyughatatlan gyűlöletet érzett a hasztalansága miatt. Erejét összeszedve talpra ereszkedett és tekintetét a tájra szegezte. Végre a füstfelhő nyomtalanul eltűnt, és kristálytisztán látott mindent: az erdőt, ahonnan egy csomó vadásszal a nyomában futott, társa segítségére támaszkodva; a harcteret, ahol hősi sebek mellett győzedelmet arattak, és ahol jelenleg is az elflány áll, hullákkal körülvéve; a biztonságosnak vélt zónát, ahonnan semmit téve végignézett mindent; a jelenlegi helyét, ahol végül áldozatul esett, ám most ott áll, kémlelve a terepet, Nixyvel a vállán, mellette egy nyaka törött vadásszal a földön; és a mögötte húzódó területet, ahol Risvie a földön térdelve az ég felé mered, körülötte három hullával. Túlélőnek sehol semmi nyoma. Az ifjú vadász is már messzire futhatott.
- Megcsináltátok – ez a szó csúszott ki köszönetképpen a száján, és erről se volt meggyőződve, hogy elég erőteljes volt-e ahhoz, hogy a két harcoshoz eljusson. De egy apró fél mosollyal a száján, csak annyi izgatta, hogy kimondta.
Úgy állt ott, mint aki egy kemény harc után megviselve nem várna másra, csak egy jó kupa sörre. Szánalomra méltó, tudván, hogy a tettei még a semminél is rosszabbak voltak.

Egy fának nekidőlve állt nagynehezen, lihegve. Teljesen kifogyott az energiából. Úgyérezte mindjárt összecsuklik, de nekidőlve a göröngyös fatörzsnek, megtartotta magát.
Ekkor megneszel valamit. Beleszimatol a levegőbe. Embereket érez meg még egy kis lényt, de több embert mint kéne. Ezek az életben maradt vadászok lesznek! Újra itt vannak! Ez nem jó, nagyon nem jó. Az egyik a számára ismeretlen lány mögé került egy kést fogva a nyakához.
Már ösztönösen oda akart menni Tirisa, de nem tehette. Teljesen kifogyott mind a fizikai mind a mágikus erejéből. Csak reménykedett hogy hozzá nem érnek a rohadékok. Ha újra harcolni kényszerülne akkor fel kéne használnia azt a kis energiát is amit a humanoid alakjának fenntartására tartalékolt és használ. És ha visszaváltozik, félő hogy ő lesz a következő áldozata a vadászoknak. Tehetettlenül kellett végignéznie ahogy Risvienek kell elbánnia velük.
- Sajnálom, de ez már a tiétek - suttogta és egy apró mosoly ült ki az arcára. Biztos volt benne hogy a mágus képes a feladat elvégzésére.
És igaza is volt.
- Megcsináltátok - mondta halkan az idegen egy apró félmosollyal az arcán.
Tirisa felnevetett. Összeszedte az erejét, hogy oda vonszolja magát a többiekhez. Lassan megindult, majd a lánytól körübelül 2 méterre már nem bírta és összecsuklott. Még tudta tartani az alakját. A földön feküdt, és az erdei fák lombkoronái felé nezett, kacagva.
- Rég volt már részem harcban, és ez gondolom meg is látszik - vigyorogva fordította a fejét az emberlány felé - Jól vagy?
Ekkor megpillantotta a furcsa kis lényt a vállán.
- Ennek volt ilyen érdekes illata! Ez a kis állatka a válladon...lehetséges hogy ez egy...nem elvileg már ők is kihaltak... - elgondolkodott - De, a leírásokkal megeggyezik! Ő nem egy sárkánypárduc? - érdeklődte csillogó szemekkel
Bár csak föl tudnék most álni hogy jobban megnézhessem. Remélem a jegyzetfüzetem még egyben van, ha ezt nem írnám föl... - de már nem tudta végigvinni a gondolatmenetét, mert elájult. És mivel ájult formában nem képes mágia kiadására, visszaváltozott.
Most egy nyolc méteres sárkány terült el a kis erdei tisztáson ájulva, véresen, hullákkal körülvéve. Ha egy ember csak úgy erre sétálna, és ez a látvány fogandá, biztosra venné, hogy a két hős kiütötte ezt a rettenetes kis sárkányt aki már több társukat is megölte. Hogy tudott ennyire kifáradni egy ilyen pici összecsapástól? Kicsit se megalázó. Lehet nem kéne ennyit a könyvek fölött görnyednie hanem néha edzhetne is. Még jó hogy eszméletlen volt, és nem érzékelt a szégyenéből semmit.

Az ismeretlen lány nevetésére lett figyelmes, aki körülbelül 2 méterre tőle háttal a földön feküdt. Csak ekkor nézte meg igazán. Egy hosszú sötétzöld hajú, sötét színű könnyű páncélzatú lány tartózkodott előtte. Szemei türkiz színben ragyognak, arca kecses és nőies. A feje tetején egy félholdat jelképező fejdíszt visel.
- Rég volt már részem harcban, és ez gondolom látszik – mondata bizonyára csak a mostani állapotára utalt, ugyanis harc közben elképesztő formát nyújtott. Kétségkívül meggyőződött felőle, hogy erős. Nagyon erős! A lány tekintete most rá szegeződött. – jól vagy?
Válaszképpen egy szinte észrevehetetlent bólintott, az elf pedig tovább érdeklődött.
- Ennek volt ilyen érdekes illata! Ez a kis állatka a válladon – kérdőn nézett az idegenre -, lehetséges, hogy ez egy... nem elvileg már ők is kihaltak... – kíváncsian járatta Nixy és a lány között a tekintetét. – De, a leírásokkal megegyezik! – nézett újra a csillogó szemekbe. – Ő nem egy sárkánypárduc?
Szólásra nyitotta a száját, de a kérdésre nem tudott válaszolni, mivelhogy pár másodperc múlva az elf elájult. Azaz a sárkány?
Egy 8 méteres, fényes zöld pikkelyekkel teli sárkány feküdt ugyanott. Feje tetején ugyanazzal a dísszel. Így még erősebbnek tűnt, mint azelőtt, attól függetlenül, hogy már véresen és kimerülten fekszik. Habár alkata karcsú, teste mégis izmos. Rég látott utoljára sárkányt ez a szempár. Risvie felé fordult, remélve, hogy ő tud segíteni az eszméletét vesztetten. Természetesen ez is az ő hibája... ha nem rohant volna feléjük, hogy segítsenek a megmentésében, akkor nem hajszolta volna túl magát, és most nem feküdne a földön védtelenül.
- Hagyd itt ezeket – hangzott a fejébe. Tenyerét az arcára helyezte, hogy elnyomja. Ha miatta történt mindez, az a minimum, hogy itt marad és megpróbál legjobb tudása szerint segíteni. Kezét elemelte az arcáról, a hatalmas lény mellé térdelt, végigmérte, majd társára pillantott.
- Hogy segíthetünk? – kérdezte reménykedve. Jelenleg az lenne a legelkeserítőbb, ha ő nem tudna mit tenni a gyógyulása érdekében. Körbe nézett: a harc végett elég üressé vált a tér, könnyen észrevehető a pusztaság közepén egy hatalmas sárkány. – Be kell vinnünk az erdő sűrűjébe – mutatott a legrövidebb és legbiztonságosabbnak tűnő út felé -, még mindig vannak vadászok a közelben – utalt arra, hogy gyorsnak kell lenniük. Persze ott kezdődik a probléma, hogy hogyan mozdítják meg akár egy centire is. Megint csak Risvie megmaradt erejében kellett hinnie, ugyanis emberként teljesen tehetetlen és gyenge.
Felnézett az égre. A Hold már látható volt, de a Nap még nem ereszkedett a hegyek alá. Narancssárga pompába öltöztette az egész vidéket. Aggódó érzés fogta el az éjszaka eljövetelével illetően.

csak térdelt és az eget bámulta és elmélkedett egy ideig majd újdonsült társaira pillantott.látta rajtuk a kimerültséget és megfontolóra vette a további harcot a közelgő ellenséggel.nem lenne okos ötlet ilyen állapotban harcolniuk.lassan feltápászkodott a földről majd társai felé vette az irányt.minden apró kis porcikája sajgott és minden egyes lépésénél erős fájdalom nyílalt lábaiba.lassan közeledett feléjük majd mikor odaért hozzájuk látta hogy tirisa sárkány alakban fekszik a füvön előtte meg alice térdel és arcát fogva.jól tudta hogy mit tegyen.odalépett alicehez majd egy hirtelen mozdulattal táskájából kikapva rácsattintott egy karperecet a kimerült lány csuklójára akár tiltakozott akár nem majd tirisa felé pillantott. azon gondolkodott hogy fog elcipelni egy 8 méteres sárkány egymaga az ereje nélkül.odalépett a lányoz majd a pikkelyes farkát megmarkolva rángatni kezdte kevesebb sikerrel. majd eszébe ötlött valami.látta ahogyan előző nap a lány egy kígyóval beszélget ezért gondolta hogy ért az állatok nyelvén bár ilyen állapotban nem sokra megy vele.elengedte a farkát majd letérdelt a fejéhez és megsimogatta nedves bőrét. felállt majd időközben egy igen jó tervel rukkolt elő. kivett egy kristályt a táskájából majd előrehajította és megnyílt a már látott portál. - egy pillanat és visszajövök - mondta alicenek és befutott a maradék erejével a portálba. percekkel később kijött fityin és egy seregnyi apró kis porlény társaságában.intett az inasnak hogy vigyék el tirisát és a sereg egy pillanat alatt alápördültek a sárkánynak majd fityin utasításaira felemelték a lányt és mint egy folyó becsúsztatták portálba.majd alice felé lépett. - menjünk haza...mondta neki majd előre nyújtotta vértől csörgedező karját és arcán egy nagy mosollyal...

- Már megbizonyosodtam felőle, hogy ez nem válik be – vette le a karperecet és helyezte a vértől csörgedező karjába. Ekkor a kis lény, Nixy végig futva a két karon visszatért gazdája viseltes vállára. Azért egy enyhe mosolyt szegezett felé. – Remélem, nem kell újra elmondanom – kedves szava ellenére a tekintete gyilkos volt.
Elérkezett az éjszaka. Ilyenkor egy megszokott változás megy végbe: az eddig éber ember aludni tér, az eddig alvó vámpír pedig uralma alá hajtja a testet. Elkerülhetetlen, hogy ez bekövetkezzen, és a félelem, amit a vámpír haragja táplál, arra készteti, hogy ott hagyja társait. A beszéd csak tovább tartaná ott, az ideje viszont kevés, ezért szó nélkül elmegy. Teljes erejéből elkezdett futni. A rohanása közben – amikor már senki sem látja –, apró fényfoltok között megváltozik a test. A haja feketére festődik, a bőre kifehéredik, a szemei pedig csillogó élénk zöldek lesznek. Amint a fekete ruhás, csuklyás vámpír lett, még gyorsabban futott tovább. Olyan gyors volt, hogy még egy máguslénynek is követhetetlen. Több kilométerrel arrébb megállt. Most az a lény volt jelen, akit nem érdekel semmi és senki.
Nagyon lassan sétált, épp azon gondolkozott, ki legyen a következő áldozata, aki a kajájává válik. Ekkor három vadásszal találta szembe magát. Nem a megfelelő időt és helyszínt választották az éjszakai portyára. Felismervén, hogy mi áll előttük ostromlásra készültek. Minden támadás elől egy gyors és ugyanakkor kecses mozdulattal kitért. Amikor a vadászok elfáradtak, kihasználva az alkalmat, gyomorszájon vágta a vele szemben állót. A könnyed és kecses mozdulat ellenére olyan erősen ütötte meg, hogy a férfi fénysebességgel több ezer métert repült hátra. A másik két vadásznak nem volt ideje csodálkozni, folytatták a támadássorozatot. Újból kivárva a megfelelő pillanatot mögéjük ugrott és az egyik vadász alkarját elkapva a földre rántotta. A társa támadását egy rúgással hárította, a vadász kezét pedig addig fordította, míg egy reccsenés és egy hangos kiáltás közepette el nem tört. Ekkor már későn érzékelte, hogy egy újabb vadász van mögötte. Az utolsó pillanatban sikerült kitérnie, ám a férfi fegyvere levágott két centimétert a hajából. Mérgében a jobb keze lángba borult, amivel megragadta a vadász nyakát. Fájdalmas kiáltások között égett porrá a teste. A még élve maradt vadász remegve nézett fel rá a földről. Apró mosoly kíséretével odalépett hozzá és az állánál fogva felállította. Az arcát a férfi arcához közelítette, majd ajkát a nyaka felé járatva belemeresztette a szemfogait. Villámgyorsan lecsapolta a vadászokat és elment a terepről. A kiáltások biztos odavonzották a többi vadászt, de ő akkor máshol ontott életet.
Reggelre már emberként közelítette meg a várost. Az előző napi tehetetlensége vezette most ide, hogy ő is harcképessé váljon.

[Folytatás]

Valami erő hatására Tirisa ébredezni kezdett. A látása még homályos, de a szaglása már tökéletesen funkcionált.
Hirtelen rádöbbent hogy halad, de nem magától. Valami kis fura lényecskék vitték szépen sorban egy általa ismeretlen helyre. Még mielőtt ijedten leugrodt volna, a kis apróságok megálltak, és szépen kimasíroztak alóla, letették.
Most eszmélt rá, hogy sárkány alakjában van, de még ha vissza is tudna változni, nem lenne elég ereje ahhoz, hogy fenn is tartsa ezt a mágiát. Egy épületben volt - de még milyenben! Az biztos hogy nem egy szokványos kis házikó, ezt bárki azonnal megállapíthatja. Ügyetlenül fölült, majd egy kicsit összehúzta magát, hogy még véletlenül se verjen le semmit. Nem szeretne semmit se összetörni egy rossz mozdulattal, ugyanis jónéhány darab odabent értékesebbnek tűnt.
Ráeszmélt, hogy mi is történt. Harcban voltak, megtámadták őt, Risvie-t és az idegen lányt egy csapat vadász. Hirtelen elöntötte a méreg. Ajkait felhúzva, éles késszerű fogait kivillantva, remegve ült. Karmait belevájta a padlóba megrepesztve, feltörve azt, szemei különös fényben égtek.
Elöntötte a vérszomj. És márpedig kevesebb veszélyesebb dolog van e világon mint egy dühös sárkány, és kevés nehezebb dolog van mint megnyugtatni egy dühös sárkányt.
Észrevette, hogy mögötte ott egy portál, az lehetett az ahonnan idekerült. Félelmetes morgás kíséretében felállt, és elindult a portál irányába. Minden porcikája fájt, de ezt épp a vak dühében nem érzékelte. Egyet tudott csak. Elege volt a vadászokból. Elege volt az emberekből. Elege volt abból hogy az egész átkozott fajukkal csak a baj van. Tenni akart ellene. Akárhogy.
Lassú, fájó mozdulatokkal, de annál határozottabban megindult a portál felé.

meglepődött hogy alice elrohant és nem is volt sok ideje gondolkodni mert egy hatalmas fájdalom nyilallt a mellkasába majd karmolás nyomok jelentek meg a testén akárcsak a stigmák.jól tudta hogy mi ez és azt is tudta hogy ki lehet.hirtelen egy hangot hallott a kapu túlvégéről ami csak egy apró üzenetként tudott átjutni fityintől : - uram megindult és nagyon dühös a ... és véget ért a hang.ezután risvie a portál felé indult vértől csöpögő testével amivel alig bírt járni az elviselhetetlen fájdalmak miatt. amikor már majdnem a portál bejáratához és a kapu fényleni kezdett és először 2 szarv majd egy sárkányfej bukkant elő halálos rohamban risvie felé. jól tudta ha nem tér ki akkor meg is halhat egy pillanat alatt de már nem volt elég ideje elugrani így maradék erejével egy apró pajzsot hozott létre hátha ezzel eltérítheti a dühöngő sárkány útját és megmenti őt a kínhaláltól..

A portálon keresztül átlépett az erdőbe. A mély, melkasból feltörő fülsértő üvöltése törte meg az éjszakai csendet. Eszeveszett haragjában szinte lángoló szemeivel nézett, de nem látott. Előtte egy alakot észlelt, mégpedig emberit, ami tovább tüzelte mérgét. Szemeit rászegezte, megindult feléje, nehézkes lépteibe beleremegett a föld.
Állj
Az erdei növényzet mozgolódni kezdett a környezetükben. A közeli fák gyökerei feltörtek a földből, lábakat formálva, mellyel kiléptek állandó helyükről, és az alak felé kezdtek masírozni. Kérgükön haragos tekintetű arc jelent meg, 2-2 ágaikból pedig karmokban végződő karok képződtek.
Ez nem Tirisa mágiájának műve volt. Ezek a lények Treantok, az fák pásztorai, a zöld sárkányok, az erdő őreinek szolgálói, velük együtt tartják karban a természetet, segítették őket a teendőikben. Normálisan egyszerű faként ülnek nyugalomban a helyükben, amíg egy sárkány szolgálatra nem hívja őket. De most az állat haragja élesztette fel, az táplálja őket.
Recsegve, ropogva indultak meg Risvie felé, amaz valami pajzsfélét rögtönzött maga köré, melyen nem bírtak áthatolni, csak csapkodni tudták. A mögötte lévő fáról indák csaptak le és fonódtak az embert védő buborékszerű mágia köré, de tüskéi nem tudták áthatolni azt.
Tirisa nem messze megállt tőle, két hátsó lábára támaszkodva fölágaskodott, szárnyait kitárta, így még hatalmasabbnak látszott. Mélyről jövő hörgés kíséretében kissé kinyitotta rettenetes állkapcsát, felfedve a sorban elhelyezkedő tűhegyes fogakat. Halovány zöldes füst tűnt fel a szájában.
Ébredj!
Méreg kilövellésére készült.

risvie halálra rémült mikor meglátta a kiteljesedett sárkányt kirontani a portálból és még nagyobb halálfélelmet keltett benne hogy a környező erdő akár egy kanos tyúk megvadult és elkezdte ostorozni és támadni őt . jól tudta hogy a satnya kis erőpajzsa egy pöckölést nem állít meg nemhogy egy hadseregnyi vérszomjas gazt. .... nagy meglepetésére egy villanás történt és megjelent előtte fityin látképe aki így szólt hozzá : drága gazdám alattad...alattad... először risvie nem értette mit akar neki üzenni hű barátja de mikor lenézett egy grafitorrú vakondok nézett vissza rá a fölbe vájt üregből. tudta hogy ez lehet az egyetlen kiút a poklok poklából ami pár bokor meg egy feldühödött sárkány ( aki mellesleg nem csak egy sárkány hanem egy nő is egyben) akik bármelyik pillanatban lesújthatnak rá. mivel ereje már nem volt semmiféle varázslathoz vagy megtévesztéshez így hát fityin tanácsára hallgatva leguggolt és a picit grafitlény felé fordult és így szólt : nem hiszem h érted amit mondok mert a fordítóm valahol az egyik vadász fejében lehet mikor ketté hasítottam vele .. de meg tudnád menteni az életem és hiszem h segíteni fogsz. a pici lény bután nézett rá majd hirtelen felcsillant a szeme. ugyanis meglátott egy apró kis széndarabot a földön ami előzőleg eshetett ki az éppen gyilkos szeszéllyel tomboló leánykasárkányka hasitasijából. risvie felvette majd a pici vakondoknak adta aki hamar elmajszolta és ásni kezdett lefelé . mindeközben a burok ami csodával határos módon nem egy ócska törp gyártmány volt valameddíg kitartott. és ez a pillanat most volt. az indák és a gallyak áthatoltak a pajzson és risvie felé vették az irányt aki persze nem akarta bántani őket de jómaga sem szeretette volna alulról szagolni a frindkei tulipánt. - áss áss gyorsabban vagy hamarabb ölnek meg a bokrok mint hogy fityin fizetésemelést kapna.. a kis lény eszeveszett tempóban ásott és szélesítette az üreget a meneküléshez de risvie nem volt benne biztos hogy időben sikerül neki kimenekülni a biohalálból.. mikor felpillantott és meglátta a sárkány zölden füstölgő száját nem sok jóra számított...

Kieresztette a halálos méreg felhőt, egyenesen a pajzsra. Pár percbe eltellett amíg a köd eloszlott, ekkor vette észre hogy az alak eltűnt, helyette csak egy vakondtúrást talált. Még jobban felbőszítette a dolog - ha ez egyáltalán lehetséges. Kínjában a mellette a méregtől korhadó treant felé kapott, megragadva hatalmas álkapcsával azt, megrázva és gigászi erővel elhajította a már élettelen farönköt. Erre a többi treant kizökkent az őrületből, és elmenekültek és beolvadtak a többi fa közé.
Tirisa veszett őrjöngésbe kezdett; tarolt, dobodt, pusztított mindent ami szembe került vele miközben ő teljes erejéből nyílegyenesen rohant a farengetegben. Ekkor valamiben megbotlott, a puha nedves erdei földet felhasítva csúszott meg. A földön vergődve próbált újra talpraállni, de ekkor valami nagy erővel lesúlytott a sárkány fejére, mely az ütés erejétől kábultan nyúlt el a földön.
-És most? -kérdezte egy alak miközben Tirisa elnyűtt testét tanulmányozta, végigsimítva kezét a fényes pikkelyes bőrén
-Engem kérdezel? -csattant fel a másik - Én megmondtam hogy ne most csapd le b+! Annyi eszed sincs hogy hallgass rám!
Két fiatal férfi állt a hatalmas állat mellett. Szinte egyformának tűntek. Egyszerű sötét rejtőszínű öltözetük volt, egy egy fegyverrel kiegészítve.
-Ha annyira tudod mit csinálsz, találj ki valamit mielőtt még megtalál minket valaki!
-Én megmondtam neked, hogy az volt a tervem hogy a barlangjához csalogatjuk te szerencsétlen - üvöltötte le társa fejét
-Nem tudtuk volna, túlságosan örjöngött, csak nagyobb lett volna az esély hogy megtalálják
-Így fogják megtalálni mert nem tudjuk elrejteni te gyökerek gyöngye!
A nyugodtabbik lehajolt, megnézte a sárkány pulzusát.
- Valahogy azonnal el kell hurcoljuk. Ringor - fordult oda társához - maradj itt, ne engedd hogy bárki elvigye előlünk - és azzal berohant a fák közé.
Ringor egy termetesebb alak volt -pont mint társa, akivel szinte elválaszthatatlanul ugyanúgy nézett ki, mindössze annyi külömbség hogy ő testesebb volt- izmos test, erőteljes testtartás, markáns áll, széles vállak. Arcát és karjának látható részeit sebhelyek éktelenítették. Kezébe vette hatalmas pörölyét, védekező pozíciót vett fel, tekintetét körbe járatta a területen, esetleges "vendégeket" figyelve míg társa vissza nem ér.

a kis grafitvakondok megmentette a megmaradt életét és nem tudta meghálálni neki elégszer. miközben a föld alatt húzódó és éppen kialakuló parányi járatban tuszkolta magát előrébb azon elmélkedett hogy mi lehet most a sárklánnyal. elvégre nem régiben volt összetűzésük vadászokkal és ippekh hogy megúszták. eközben egyre csak haladt előre a kis üregben mikor hirtelen fényt pillantott meg. nagy megkönnyebbülés volt számára hogy éjjel is pislákol valamennyi fény egy földalatti alagútban amit egy vakondok ás éppen.hmm nem lehet ez egy kicsit gyanús? ahogy igyekezett előrébb jutni közeledett a fényhez.mikor elért a végére beesett egy kis szobába ahol fityin volt és így szólt hozzá : kelj fel gazdám. kelj fel... majd hirtelen felébredt mintha egy álom lett volna majd körbepillantott és egy apró üregben találta magát és az ölében feküdt a kis vakondok és a hasához dörgölőzött . - köszönöm apró teremtmény - mondta majd felnézett és egy nagyon apró kis lukat látott a plafonon ahol fény szivárgott be és tiszta mező illat. ahogy felnyúlt érezte hogy ott vékonya talaj és egy gyenge ütéssel kijuthatna a föld alól. elkezdte kapirgálni a földet a feje fölött majd egy erőteljesebb ütéssel szétzúzta a parányi földréteget és kimászott a gödörből. ahogy körbetekintett és szemeivel a sárkányt kereste de csak a fűben kitaposott nyomát látta meg 2 termetes ember lábnyomát. tudta hogy ez semmi jót nem sejtet. hirtelen egy csikis érzés fogta el a lábait majd ez az apró inger végigfutott a hátán egészen a nyakáig majd egy nyelvpuszi kíséretében a kabát zsebébe ugrott . nixy volt az aki egész végig vele volt és védte gazdáját a szúnyogoktól és a rovaroktól. risvie megsimogatta a buksiját majd vállára tette és így szólt : - mihez fogunk kezdeni most? .belenyúlt a táskájába de nem volt több portálkristály amivel hipp hopp hazaért volna így a nehezebbik úton kellett mennie.gyalog. el is indult hazafele az erdőn át a tisztásig ahol van vésztartalék portálköve mert csak így tud hazajutni. mikor hazaért fáradt testével bedőlt az ajtón és mikor majdnem földet ért fityin elkapta és gyorsan visszabillentette az egyensúlyába. - úgy látom gazdám rá férne egy forró fürdő és némi tea.. mondta fityin. bár az utolsó szavait már risvie nem hallotta mert eszméletét vesztette a folyosón a kimerültségtől..

[Előzmény]

Az erdőbe sétálva két célt tűzött ki magának. Elöszőr is, hogy megtalálja megmentőit és köszönetet nyílvánítson nekik, másodszor pedig, hogy megpihenjen az elmúlt zűrös napok után.
Még kora reggel volt, a nap épphogy simogatta arcán lévő fedetlen bőrfelületét. Hollók repültek baljósan a feje felett. Akarva vagy akaratlanul, de abba az irányba sétált, ahonnan repültek.
Hirtelen egy férfit látott meg. Korábban nem érezte a férfi jelenlétét, ezért egy picit közelebb férkőzött hozzá. Markáns vonású ember volt, és valamivel nagyon foglalatoskodott. Ugyanakkor nem egyszerűen, valami nem stimmelt. Valamiféle erőt érzékelt a férfi körül, így jobbnak vélte, ha most nem zavarja meg. De vajon mit csinál? Szép ívben kikerülve folytatta tovább útját.
Nem tűnt semmi másnak az átlagosnál. Az állatok ugyanúgy ugrándoztak az avarban, a madarak ugyanúgy reggeli dallamukra kelltek. Minden a megszokott volt. Legalábbis annak látszott.

lassan kezdett ébredezni. mikor megpróbálta kinyitni a szemeit csak foltokat látott majd később mikor kitisztult a látása a szobájában volt és a felkelő nap sugarai cikáztak be az ablakon majd fityin arca röppent a látképe elé. - jogreggelt gazdám - mondta. risvie meglepődve gurult le baldahinos ágyából.kivétles módon emlékezett a dolgokra hogy mi történt tegnap este emiatt félelem és düh kavargott benne. feltápászkodott a padlóról de minden porcikája sajgott és emiatt esett vissza erőtlenül a padlóra.- lassan gazdám megsebesültél. mondta fityin és visszasegítette az ágyába. - hozom helgát a konyháról- szólt fityin majd az ajtó felé vette az irányt. - VÁRJ.. köszönöm..és emlékeztess hogy egyszer végre kapj fizetés emelést - mondta risvie . fityin visszafordult és így szólott : -drága gazdám. elég fizetés nekem h önt szolgálhatom ha már nem kapok semmit szolgálataimért. majd kiment az ajtól és pár perc múlva helgával aki ellátta sebeit. új erővel odament az asztalkájához majd felszerelkezett és elindul a sárkány keresésére.

Nem sokkal később eljutott oda, ahol tegnap fejét vesztve az éjszakába rohant. Egy kis séta után legnagyobb meglepetésére a 8 méteres sárkányt vélte felfedezni eszméletlenül a földön. De nem volt egyedül. Egy erőteljes testtartású fiatal férfi pöröllyel a kezében védelmezte. Mégis mi történt itt? Kétség nem fér hozzá, hogy a sárkány az volt, aki tegnap segített neki megszabadulni a vadászoktól. Azonban látta, hogy Risvie őt biztonságos helyre vitette. Akkor mégis mi ez az egész? Megemelte fejét a táj felé és körbetekintett. Az említett személy még csak a közelben sincs. Rossz előérzete támadt ezzel a szituációval kapcsolatba. Mégis mit akarhatnak egy sárkánytól?
Sárkányok, hát persze!
Olyan 800 éve volt, hogy egy olyan erdőbe találta magát, ahol sárkányok őrizték területük. Nem is kevés időt töltött velük, mikor jobban összeismerkedtek. Bár ők nem hasonlítottak az itt jelenlévőre. Viszont mint akkoron mindenhonnan, innen is továbbállt, és csak pletykák terjengtek róluk, ami a fülét megcsaphatta. Azonban már nagyon régóta nem halott felőlük és találkozott újra egy egyeddel is. Egész mostanáig. Érdekes, hogy a hosszúévek során az ember mennyi mindent képes elfelejteni.
A sötét öltözetű férfi észrevette jöttét. Úgy tűnik, nem rohan neki fejét vesztve. Hirtelen ismerőssé vált a tekintete. De mégis honnan? Nem tűnt nyugodtnak, ahogy a lány közeledett felé. Fegyverét támadásra készen szorongatta.
- Hé, ott megállj! Ki vagy? – abban a pillanatban, hogy az idegen száját elhagyta a mondat, rögtön le is fékezett.
- Én… - hirtelen nem tudta mitévő legyen. Nagy nyelés hangja hallatszott felőle – Csak egy ember – pár szó a torkára ragadt, ennyi tellett tőle.
- Akkor csak bátran sétálj tovább – húzódott félmosolyra a szája. Alice a sárkányra pillantott, majd újra a titokzatos férfira. – Mi lesz? – nem emelte fel a hangját és a mosolya se apadt le. Honnan ilyen ismerős?
Mély lélegzetet vett, majd szép lassan kifújta, a lábát megemelte, de nem ment el, csak kényelmesebb pozícióba helyezte magát.
- Még egyszer szólok: eredj innen – hangja most sokkal határozottabban csengett, a mosoly pedig nem olyan észrevehetően, de még mindig ott rejtőzött arcán. Látta korábban ezt a személyt?
A fiatal látva, hogy előtte lévő mozdulatlanul áll, fegyverét jobban megszorította, hátha odébb áll. Igen. Látta. Az imént az erdőben a furcsa alak, aki mágiát használt valamin. De nem lehet ő ugyanaz a személy, az kizárt dolog. Akkor csak hasonlít rá… bár nem ez a lényeg, hanem hogy akkor annak az alaknak is köze van-e a sárkányhoz. Biztosan! Most nem mehet el.
- Nem tehetem – a kijelentésére a pasas haragos lett, és a testtartását elnézve bizton állíthatja, hogy pörölyével készül rátámadni. Ezt nem gondolta át. Most mitévő legyen? Kezét oldalán logó kardra helyezte, hogy bármelyik pillanatban előhúzhassa, ha szüksége lenne rá.

Ringor megszorította pörölyét a markában. Kivételes darab volt, saját maga készítette a műhelyében odahaza, ahol annyi időt töltött kedvenc foglalatosságával, a kovácsmesterséggel. Remény. Nehéz kétkezes fegyver volt, gyönyörű indákhoz hasonlatos díszítéssel a markolaton, a kalapács fejen pedig ősi mágikus rúnák voltak aprólékos munkával belevésve saját anyanyelvén..."haza"...már ha azt még a hazájának hívhatná - gyorsan elhesegette a gondolatot. Hadric hol jár már? Teljesen elment az esze hogy csak úgy itthagyja vele egyedül ebben az állapotban. És ha rájuktalál valaki? Veszélyben voltak ráadásul tehetetlen volt...
Idegesen dobolt a lábával a puha erdei talajon miközben jobbra - balra kémlelt. Látni nem látott semmit, de érezte valami közeledését. Lehunyta a szemét, és várt.
Ott van!
-Hé, ott megállj! Ki vagy? - kiáltott a jövevény felé
-Én...-habozott- csak egy ember - én is ezt mondanám, gondolta hozzá Ringor
-Akkor csak bátran sétálj csak tovább - húzódott játékos félmosolyra a szája - Mi lesz? - kérdezte mikor látta hogy a lány nem mozdul, csak vizsgálja őt tovább. Mit néz rajtam ennyit? Ki ez? Kezdte őt idegesíteni.
Ringor harcra kész pozíciót vett fel - Még egyszer szólok: eredj innen!
Egyenesen az idegen szemébe nézett. Kihúzta magát, félelmetesebbnek, agresszívabbnak akart látszani, remélve akkor elmegy. Nem akarta bántani. Bármennyire is szerette a lovagi küzdelmeket, az hogy egy élőlényt nyomós ok nélkül bántson az a természete ellen van...de ott van mögötte a kábult sárkány, ez elég nyomós ok, nemigaz?
-Nem tehetem - válaszolta a betolakodó
Agya sebesen kattogott hogy mitévő legyen. Ez a kiscsaj kezdi nagyon idegesíteni...Nem teheti hogy arrébb álljon, ha? - köpött egyet félre a fűbe. Kinek képzeli magát? Hogy mere vele így viselkedni? Sose mondták még neki hogy nem tanácsos felbőszíteni az emberek belső sárkányát?
-Szivi, te kényszerítesz erre - sóhajtott és vonta meg a vállát, de szemét egy percre se vette le róla és formáiról - De legalább van kardod amivel védekezhetsz, így legalább fair harc lesz...már amennyire - és ezzel neki is rugaszkodott....
ÁLLJ!
Ringor megtorpant, aprányit kilengett a fékezés erejétől, majd oldalra pördült hogy szembe nézzen aki megzavarta. Hadric volt az. Végre visszajött, de nem egyedül: treantok társaságában lépett elő a fák közül.
-Tessék, én megmondtam hogy a te faszságaiddal csak bajba kerülünk - kiabált oda az újonnan érkezettnek, miközben pörölyével a lány felé bökött, majd a treantokra nézett - De most legalább valami hasznossal is előrukkoltál
-Az ég szerelmére higgadj már le - szólt lekezelően Hadric - Egy hölgy van a társaságunkban - fordult az idegen felé, lassan közelebb sétált, majd nemmessze tőle megállt, és meghajolt - Elnézést a testvérem faragatlansága miatt, de engedje meg hogy bemutatkozzam. Az én nevem Hadric, az őrjöngő fivérem pedig Ringor. Ne foglalkozz vele, majd lehiggad. - húzta széles mosolyra az arcát.
Hadric kiköpött olyan volt mint Ringor, külömbség annyi, hogy vékonyabb volt és nem éktelenítették sebek a testét. Testvérével ellentétben a lovagi tornák helyett ő inkább a szellemi tornákat kedvelte. Míg fivére a műhelyben foglalatoskodott ő addig könyveiből tanulmányozta a mágia rejtélyeit. Rajta jelenleg egy rejtőszínű, egész testét eltakaró ruhadarab volt, pont mint társán, de egy rövidkard lógott az oldalán, melyre szintén rúnák voltak vésve. Sötétbarna haját ő hagyta hosszúra nőni, nem vágatta le mint Ringor. Sötét szemeit, melyek érdekes fényben csillogtak a lányon tartotta. Érdekelte hogy mit akar.
Ringor nem bírta tovább. Levetette sötét köpenyét, felfedve ezzel az alatta rejlő saját készítésű páncélzatát.
-Nem hagyhatjuk hogy ezek után amiket itt látott, csak úgy elengedjük! - tört ki - ha te nem intézed el, majd én megteszem helyetted - és ezzel újból nekirontott a tőle még több méternyire álló lányra.
Hadric körbeforgatta a szemét. Ő diplomatikusabb módon akarta ezt elintézni, de neki így is megfelel. Odafordult a földön elterülő sárkány felé, akihez már eközben köré gyűltek a treantok, a férfi parancsára várva.
-Akkor most intézzük ezt el végre - sóhajtotta miközben odalépett az állathoz. Aggodalommal nézte  sebekkel a teli testét.

ahogy risvie útnak indul és sebesen szelte az egeket irányba vette a helyet ahol fityin szerint a lány lehet. mikor már majdnem ott volt kezdte érezni a lány jelenlétét és ahogyan közeledett egyéb résztvevőkét is. - társaságuk van.. gondolta magában és hirtelen eszébe ötlött fityin óva intő mondta amit indulása előtt mondott neki : - gazdám..ha szabad megjegyeznem jobb lenne ha nem egyből berontana a csatába hanem lassan belefolyna az eseményekbe uram. - jó lenne megfogadni legalább egyszer a tanácsát gondolta majd mikor már a hely fölött volt jó pár száz méterrel ahonnan még egy sólyom se látná meg a tiszta égen elkezdett kőrözni a kezeivel és a levegőből apró vízcseppek váltak ki amik sokasodtak és sokasodtak majd mikor már egy egész tónyi vízgömb volt akkor risvie szétporlasztotta olyan apró cseppekre hogy azok lassacskán felhővé alakultak. mikor már egy terebélyes gomoly keletkezett lassan elkezdte a föld felé küldeni a felhőt ami így ködöt képzett a táj nagy részében amikor leért. risvie ekkor lejjebb ereszkedett de hirtelen elállt a lélegzete. tisztán érezte alice és a lány jelenlétét akik 2 másikkal voltak. ahogy ereszkedett hangokat majd később egész beszélgetéseket hallott amik hallás alapján a 2 idegen között folytak. lassan és halkan lereszkedett és szó szerint belefolyt a ködbe így tehát az eseményekbe is . mikor földet ért már ekkor biztos volt benne hogy nem átlagos ellenfelekkel áll szemben... ezért kihasználva és a meglepetés erejére hagyatkozva elrejtőzött a ködben. -nixy szólt risvie és mikor még ki se mondta a kis lény lepattant a válláról és eltűnt a ködben hogy közelebb férkőzhessen az eseményekhez és szemügyre vehesse a 2 idegent..előkészítette fegyvereit és a mágiáját minden lehetséges eshetőségre...és várt..