Erdő, a fák közt

Egy elf lányként kinéző alak lépkedett csendben a fák közt. Tirisa volt az, kezében három új vaskos könyvet cipelt, melyeket frissen szerzett a könyvtárból. Imádta, a kedvenc helye volt az erdőn kívül a közeli főváros könyvgyűjteménye. 100 emeletnyi válogatott mű, minden témában, ahh egy igazi álom volt ez számára.
A madárcsicsergést hallgatva ballagott, és már alig várta, hogy felnyithassa az új szerzeményeit, és belemerüljön. Hamar elért a kedvenc öreg, vaskos, már félig kidőlt tölgy fájához. Amikor odaért, kezét a törzsén finoman végig húzta, és halkan odaköszönt a fának. Felült a szokásos vastag ágára, ahol mindig ülni szokott, és háttal nekidőlt a törzsnek.
Lecsukta a szemét, és pihent egy kicsit. Fülelte a folyton nyüzsgő életet az erdőben. Egy kisebb madár csapat suhant el fölötte, vagy azt ahogy hangyák masíroznak a növényeken, a távoli patak halk csobogását, a falevelek zizegését a legkisebb szellőre. Valami csiklandozta a lábát...Kinyitotta a szemeit, és megpillantott egy kígyót kúszni fel a végtagján. Nem, ijedt meg, hanem közelebb hajolt hozzá. A hüllő nem zavartatta magát, hagyta, hogy Tiri a kezébe vegye az állatot, és feltekeredett a bal karjára. A lány elővette gyorsan a jegyzetfüzetét és egy kis szenet a szütyőjéből, és nekilátott a kígyó megörökítéséhez. Rajzokat készített, méreteket vett, tanulmányozta, de minél hamarabb továbbengedte dolgára a jószágot. Összecsukta a kis noteszt, és kezébe vette az egyik vastag könyvet. A királyság növényfajai - olvassa a címet. Ahogy kinyitotta, kis porfelhő szállt fel az öreg lapokról. Nem a legnépszerűbb könyv, de neki tökéletes, hogy folytathassa a helyi erdő tanulmányozását.

Épp zuhant alá a felhők felől, mikor meglátta hogy erdő felé zuhan. Már volt elég ereje, hogy megállítsa a zuhanást, így lassítani kezdett. Ahogy szépen szállt alá az égből egy lányra lett figyelmes az erdőben. Lassan kezdett földet érni egy tisztáson, amit kiszemelt már zuhanás közben.

Napsütötte délután volt, bár ezt az erdő sűrű lombkoronái alatt nehéz volt megmondani. Egyszerű sétára bírta magát emberként, ami azért volt furcsa, mert ilyenkor inkább a főváros utcáin lézeng. Arra járt-kelt, amit már ismert, persze az, nagy területnek mondható, hisz már több éve járja ezt az erdőt. Hogy miért pont ezt, azt ő maga se tudja megmondani, de valami megfogta benne. Ám a hatalmas erdőnek még így is vannak olyan részei, amiket nem ismer. Egyszerű helyszínek, amikről tudja, hogy vannak, csak nem akar odamenni; vagy rejtett helyszínek, amik már olyannyira titkosak, hogy túl kézenfekvőek. Azonban ez teljesen mindegy, ugyanis nem az a lényeg, hogy minél több helyet bejárjon, hanem hogy egyszerűen csak otthonosan érezze magát. Most is valahogy így bóklászott a fák közt. Ám ez az érzete elmúlt, amikor megérezte, hogy nem egyedül van az erdőben. Nem mintha elvárná, hogy senki más ne tegye be oda a lábát, csak egyszerűen meglepő, hogy ilyen gyönyörű napon legyen olyan szerzet, aki az öreg fák roskatag ágai között tölti szabadidejét - rajta kívül. Amint elsuhant a feje fölött pár madár, ezek a gondolatok tovaszálltak a madarakkal együtt. Mosolyogva kinyújtotta karját a Nap irányába, amerre elrepültek és elnevette magát. Viccesnek találta a reakcióját, nem is értette, hogy miért tette. Talán azt hitte, visszajönnek a repülő állatok, vagy hogy elvezetik valahova. Esetleg nem gondolt semmire, csak érezni szerette volna, hogyan hasítanak szárnyaikkal a szélbe. Majd hírtelen észbe kapott s letette a karját. Kínosan érezte magát, talán még kissé be is pirult, de ezt nem érzékelte magán. Csak csendben tovább sétált. Bele se mert gondolni, mi van, ha valaki halotta vagy talán látta.

Mikor földet ért erőlejesnek és feldobottnak érezte magát. Körbetekintett és látta, hogy a közelben egy vadliliomsás nyílik. Pont most nyílik. Ez nagyon ritka növényfaj és életében 2. lát ilyet. Szemügyre vette a környéket, hogy van e még a lányon kívül valaki, mert furcsa érzése volt. Mintha egy alak lett volna, de nem volt benne biztos. Elindult a fa felé, ami alatt a virág nyílt és lába alatt érezte a zsenge füvet, mert saruját valahol elhagyta útközben.

Csendben sétált tovább. Apró termete miatt léptei alig voltak hallhatók. Az állatok nem zavartatták magukat, a közelébe merészkedtek, pedig tudták, hogy ott van. Egy ritka pillangó szállt el előtte, aminek a szárnyából nagyon erős főzetet lehet készíteni. Megpróbálta befogni, elég hamar sikerült is neki, de annyira a pillangóra összpontosított, hogy nem vette észre merre is tart. Abba se volt biztos, hogy mit kezd a pillangó szárnnyal. Esetleg jó pénzért eladhatja, de a pénzzel nem megy sokra. Másrészről elkészíthetné a főzetett, ellenben neki nem elég fejlett a tudása hozzá, hogy megfőzze, mást viszont nem tud, és nem is fog megkérni. De azért nem árt, ha befogja. Amikor már sikeresen magáénak mondhatta a pillangót, eltette és körbe nézett. Merre is van most pontosan? Nem tévedhetett el, hisz úgy ismeri az erdőt, mint a tenyerét. Kicsit arrébb sétált, hátha felismeri a környéket, de nem volt benne biztos, hogy hol van. Még egy kicsit odébb ment, de még mindig nem volt biztos a pontos helyében. Kissé elfogta az aggodalom, viszont még mielőtt elkezdhetett volna aggódni megszédült. Óvatosan leült egy fatövébe. Homályosan látott, szédelgett és lankadt az ereje. Tudta mi van készülőben, és minden megmaradt erejét arra fordította, hogy tegyen ellene. Közeledett az eszmélete elvesztéséhez, ezért gyorsan még amennyire volt hozzá ereje arcon csapta magát. Bár ez inkább volt simogatás, mint ütés. A szemei lassacskán becsukódtak a gondolatai, pedig elszálltak, ahogy az ereje is.

Lassacskán odaért a virághoz. Letérdelt és a táskájából egy ollót vett ki rajta furcsa vésetek voltak. Óvatosan lemetszette és egy üvegcsébe tette, ami aztán a táskájában landolt. Elrakta az ollót és felállt. Leporolta ruháját és körbetekintett. Szemével az alakot kereste, akit korábban a fák között látott, hogy megbizonyosodjon róla, hogy nem csak rémet látott. Ránézett a lányra, aki épp olvasott. Nem akarta zavarni, ezért tovább kereste szemével a rejtélyes valakit. Mikor ráeszmélt, hogy nem csak hallucinált, mert látta az alakot egy fa alatt ülni. Jobban szemügyre vette az idegent, akin látszott, hogy eléggé sápadt és gyenge. Odament hozzá és megvizsgálta.

Nem hagyta magát, észhez tért és erőt vett ahhoz, hogy kinyissa a szemét. Ahogy eddig is, még mindig homályosan látott és szédült, de körvonalaiban látta, hogy valami van előtte. Pislogott egy párat, hogy javuljon a látása. Ember alakot vélt felfedezni maga előtt. Mikor eljutott a tudatáig mi is történik, az ereje szép lassan visszajött. Egy férfi bámul rá, elég kínos érzés fogta el. Nem tudott semmit szólni, csak farkasszemet nézett vele, amíg várta, hogy teljesen visszaálljon az ereje. Az arca újra élénkült és visszatért a színe. A végtagjait újra tudta mozgatni, amiről kisebb, észrevehetetlen mozdulatokkal megbizonyosodott. Egy mély levegőt vett, már teljesen jól volt. Meg se lehetett mondani róla, hogy milyen állapotban volt pár perce. Lassan kifújta a levegőt az orrán keresztül, miközben még mindig a férfit bámulta. Elkezdet agyalni rajta, hogy mit akarhat, és mért van ott, de esze ágába se volt megkérdezni tőle. Inkább óvatosan felállt, ahogy frissen szerzett erejéből tellett. Természetesen, ahogy próbálta tartani a szemkontaktus kissé megingott, ezért a fának támaszkodott. Most tette még kínosabbá a helyzetet – önmagára nézve. Most már végképp bugyután néz ki, hogy csak ott áll és nem szól semmit. De mit is mondhatna egy vadidegennek?

- Sápadtnak tűnsz és érzem rajtad h nem vagy ember... Tessék - kivett a táskájából egy pici üvegcsét benne valami furcsa piros folyadékkal. - Ettől jobban leszel - mondta és lerakta a lány elé a földre. - Tudom nem ismersz és furcsának tűnhet, hogy egy vadidegen odaad neked egy üveget.
Hirtelen mocorogni kezdett a táskája, amiből egy apró misztikus lény pattant elő. - A neve Nixy, ő egy sárkánypárduc.
A titokzatos kis lény felfutott a karján és leült a vállára és aranyosan nézte a lányt. Megsimogatta az állatka fejét, aztán benyúlt a zsebébe és kivett egy halszemet. Feldobta, majd a lény felugrott és elkapta, majd megette. Megint megsimogatta evés közben a pici fejecskéjét, majd így szólt: - Ő az utolsó a fajtájából... Egyébként meg Risvie vagyok.

Meglepetten figyelte, ahogy az idegen hozzászólt. Végig mérte, nem tűnt embernek, inkább mágusnak, de nem hinné, hogy az. Ám abban biztos volt, hogy természetfeletti erővel van megáldva. Az édes kis lény felkeltette az érdeklődését.
- Örvendek Risvie... és Nixy – mosolygott rájuk. – Sajnálom, de tévedsz. Ember vagyok, és semmi szükségem erre – bökött az üvegcsére. Rossz érzet fogta el, már csak attól, hogy a tartalmára gondolt. Különösnek találta, hogy ez a férfi felismerte a benne rejlő szörnyeteget. Legközelebb óvatosabbnak kell lennie. Undorodva nézett fel az üvegről. Ismét a két idegenre tekintett, enyhe mosollyal az arcán. Ő maga se értette, miért mosolyog, de miért is kellett volna értenie? Csak barátságos gesztusnak szánta, semmi többnek. Egy ideig csak mosolyogva nézett, mikor észbe kapott.
- De udvariatlan vagyok – mentegetőzött kínosan. – Én Alice vagyok – mosolygott újra. Őszintén szólva, már őt idegesítette, hogy folyamatosan csak mosolyog, viszont nem tudott mit tenni ellene. Talán egyszerű berögződése volt, vagy csak így tudott reagálni az aranyos kis teremtmény látványára. Meg szerette volna simogatni, de nem volt benne biztos, hogy jó ötlet. Már volt rá példa, hogy egy ártalmatlannak tűnő kis állatka, rátámadt, mikor csak egyszerűen közeledett felé. Ezért fő volt az óvatosság s csak elnézte a titokzatos lényt.

- Nem kell félni nem harap. Nyugodtam megsimogathatod csak ne a fejét. - Ez a fajtájának különlegességéből adódik, hogy csak az érintheti meg a piciny fejét, akiben megbízik és tiszteli. Lassan, nagyon lassan megérintette a pici fejét és megsimogatta az ujjával. Az apró lény becsukta szemeit és felhajtotta a fejét, mint egy macska. Élvezte azt, hogy az, aki felé bizalommal van megérinti. - Ideje aludnod Nixy - és azzal a mozdulattal abba a tenyerébe vette a csöppséget és óvatosan berakta táskájába, azzal a kezével, amin az arany rúnaírásos fekete kesztyű volt. Visszanézett a lányra és ezt mondta : - 5 óránként aludnia kell mert még nem kifejlett egyed - elővett egy pici lencse szerű tárgyat és a szeméhez tette. Keresztül nézett a lencsén és megvizsgálta a lányt. Ez különleges és misztikus lencse volt, amivel lehet látni a dolgok valódi mivoltát, vagy pedig a másik részét. Eltette a lencsét, majd így szólt: - Már látom mi lapul a sötétben, lassan le megy a nap, neked meg szállás kell - elővett egy pici tükörhöz hasonlító tárgyat, majd előrehajította, amiből egy portál nyílt. A másik végén lehetett látni egy régi kastély romjait meg egy tornyot.. egy nagy tornyot. - Erre tessék - mondta majd előrelépett a portálba, ami úgy viselkedett, mint egy nyitott ajtó, amin keresztül lehet lépni. Risvie belépett, majd a kastély felé mutatott - a másik éned miatt kell a szállás északára, mert ma este portyát tartanak a lényvadászok. A gnómok óva intettek, hogy mindenki bújjon, rejtőzzön el, mert van náluk egy lencse.. pont olyan, mint amit az előbb nálam láttál - Megint elővette és megmutatta. - Mielőtt megijednél, hogy vadász vagyok nem, ez egy olyan lencse, amit a távol-keleti bantukantoktól csereüzletben szereztem és arra való, hogy a dolgok mögé láss. Emiatt láttam, hogy van benned egy másik személyiség, aki nem csak személyiségben más, hanem fajilag is. Én egy witan vagyok, nem hiszem, hogy hallottál valaha a létezésünkről. Innentől a te döntésed, hogy velem tartasz és menedékben megoszthatjuk egymással a tapasztalatainkat/élményeinket vagy magányosan menekülsz az éjszakában egyedül.. félelemben, hogy mikor tör ki belőled és uralkodik el testeden...

Furán érezte magát, amikor a lencsén keresztül vizsgálta őt. Szavaira megrezzent. Már mindent tud, nem tehet ellene semmit. Figyelemmel követte az eseményeket, és a portál kinyitását. Követte Risvie cselekedeteit és átlépett a portálon. A régi, sziklás hely, a kastélyrommal és toronnyal hátborzongató volt. Felállt a szőr a hátán, teljesen más volt maga a helynek a kisugározása, mint az erdőnek. Érdeklődéssel hallgatta a lencse megszerzésének történetét. Több mint ezer év alatt, még nem halott a witanokról. Nem tudta mennyire bízhat meg benne. Vámpírként elég érős, hogy átvészelje az éjszakát, erősebb, mint amilyennek gondolná. Valamint biztos, hogy az éjszaka folyamán felül kerekedik rajta, akkor pedig búcsút inthet új ismerőse az életének. Ellenben ha már egyszer itt van, akkor ez el is dőlt.
- Mesélj egy kicsit a witanokról – kérte, még mielőtt bármit is mondott volna a szállás lehetőségre. Tudnia kell, hogy mivel áll szemben. Közben erősen fontolta, hogyan tudná mégis elutasítani az ajánlatot. De ahhoz túl jó a szíve, hogy ilyet tegyen. Egy éjszakára végül is meghúzhatja magát, talán még a vámpír énjét is képes elfojtani. Ha pedig mégsem, nem fog rögtön Risvie-re támadni. Főleg, mert van nála, amire szüksége van. Legfeljebb csak faképnél hagyja, ami szintén valószínűtlen, mert nem ismeri a környéket. Ezzel el is döntötte a kérdést, most már csak annyit kell tudnia mi az a witan.

- nem vészelnéd át az északát....és ne gondolkozz ilyeneken.és nem mondom búcsút ilyen könnyen az életemnek. felemelte csuhája ujját és megmutatta a nem kesztűs kezét.volt rajta egy gyűrű egy szemmel. - gondolom feltűnt hogy elég sok mindent tudok rólad ez a jövőbelátás ősi gyűrűje ami gondolat olvasásra is használható csak megfelelő energia kell a használójának. nekem már csak kevés maradt. ez nagyapám úgymond öröksége volt mint sok más furcsa dolog ami a birtokomban van. szóval a kérdésedre a válaszom...a witanok egy ősi és kihalt mágus faj volt akik képesek irányítani a gondolatukkal a tárgyak és az elemek mozgását de nem képesek mágiát használni. eredetileg emberek voltak de mivel olyan helyen éltek ahol az ottani növények között elterjedt egy vírus ami felfokozta az agyműködésüket ezáltal képessé téve őket egy hihetetlenül nagy erő használatára. mivel nem mágusnak születtek ezért a testük nem bírja ezt a + terhet és egy bizonyos idő után úgymond elvész ez az energia. mikor rájöttek hogy miközben ezt az erőt kapták trauma érte őket. pl kingepoji almát evett és beverte a fejét egy ágba és megszédült akkor hatott a vírus és későbbiekben úgy képes visszatölteni az erejét hogy el kell érnie a szédültség érzetet.és a vámpír éned miatt nem kell aggódnod mert kordában lehet tartani ezzel a karpereccel.risvie benyúlt a csuhája zsebébe és kivett egy bőrszegélyes ametiszt belsejű kartötőt.gyönyörűen körbe volt fonva a kristály körül a bőr mintha nem is emberi kéz csinálta volna. - ha felteszed ezt akkor a másik éned úgymond "engedelmeskedni" fog neked. belerakta a alice kezébe a karkötőt majd tett egy lépést a rom felé vezető lerombolt kőhíd irányában. - gyere - szólt kedvesen. előrenyújtotta karját a rom felé és így szólt : gritvittern fertilias- ekkor hirtelen a híd alóli több km mély szakadékból hatalmas kőtömbök emelkedtek fel és beleépültek a híd maradványaiba és eggyütt alkottak egy hatalmas kőhidat. - innen már megintcsak rád bízom a döntést . ekkor megint a zsebébe nyúlt majd egy régi borospince kulcsot vett elő amit alice kezébe adott a karkötő mellé. - ez a szobád kulcsa ha úgy döntenél hogy mégiscsak nem akarod h ez legyem az utolsó északád .... majd hirtelen előrefutott a hídhoz és levetette magát a mélységbe és előrekiáltott alice felé : - ez az én traumám....a kastélyban keresd fityniket és add neki a kulcs....ekkor már nem hallatszott a hangja mert már jó mélyen lehetett.a híd továbbra is rezdületlenül állt és kötötte össze a déli erdő végét ami egy szirt volt és a furcsa szigetszerű hegyet aminek a tetején egy lepusztult kastély romjai voltak láthatóak.a szakadék pereme alatt 3 méterrel látszottak a felhők. ekkor a portál összezárult és a helyéről egy tükörszerű valami esett a fűbe

Teljes döbbentséggel hallgatta, hogy mit mond. Már a gondolatai sincsenek biztonságban. Úgy hallgatta, a witanokról szóló történetet, hogy próbált közben semmire se gondolni, ami mint tudjuk nehéz dolog. Ezért csak folyamatosan arra gondolt, hogy a semmire gondoljon. A karperecre nézett, elég nehéz volt a számára, de továbbra is a semmire gondolt. Újra csak ámulattal figyelte, hogyan épül fel a híd, majd a kulcsra pillantott. A gondolatai még mindig a semmi körül forogtak, bár már kissé bővebben. Valahogy úgy, hogy a semmire kell gondolnia, hogy ne tudja, mire gondol. Az öngyilkos vetésre viszont azonnal felfigyelt. Sokkal megnyugtatóbb elnevezés rá, hogy az ereje feltöltése. A benne felgyülemlett levegőt kifújva újra a kezében lévő tárgyakra tekintett. Reménnyel húzta a karjára a karkötőt, habár kényelmetlen volt és nem illet hozzá. Ám ha ez kell ahhoz, hogy rendesen, emberként töltsön el egy napot, akkor kibírható. Majd a kulcsra nézett, amivel kapcsolatban kevésbé volt biztos, hogy mit tegyen. Bármit is mondjon Risvie, ő mégsem ismeri annyira. Megfordult a tengelye körül, hogy visszainduljon, azonban ekkor a portál bezárult és csak egy tükör maradt a fűben. Száját húzva ismételten tengelyesen megfordult. A hatalmas toronyra meredt. Felállt a szőr a hátán, ahogy a tetejére pillantott. Nincs más lehetősége, mint bemenni. Olyan lassan sétált a híd felé, mint egy csiga, bár csigák közül a gyorsabb fajta, már ha létezik egyáltalán ilyen. Azért még lenézett a mélységbe azon a ponton, ahol újdonsült ismerőse alávetette magát. Nem emlékezet rá, hogy mit is mondott, kit keressen. Nem látta Risviet semerre, ezért vállat vonva tovább sétál. Ilyen apróság miatt, nem tesz őrültséget. Újra a toronyra pillantott, közelebbről kevésbé volt hátborzongató. Ahogy az ajtajához ért megállt, nem volt benne biztos, hogy helyes, amit tesz. Minden félelmét, aggodalmát és egyéb rossz érzetét elhessegetve kitárta maga előtt az ajtót. Egy mély nyelés közepette belépet, majd körbe nézet. Sehol senki. Újra a kulcsra nézett, keresett rajta valamit, bármit, ami jelét mutatja, hogy hova kéne mennie. Ellenben nem tűnt másnak, mint egy régi borospince kulcsnak. Azért elindult arra, amerre jónak látta, mert az lenne a legrosszabb, ha egész éjszaka tétlenül állna az ajtóban.

épp zuhan le a mélységbe és azon gondolkodik hogy miért is él? elvégre a fajtársait kiírtották pedig csak puszta emberek voltak egy kis tudással megálldva.miközben zuhant közeledett a piros fényhez ami azt jelzi hogy ideje lessítani . már körülbelül 3 perce zuhanhat. hopp hirtelen elsüvít a jelzőfény mellett és lassítani kezd. szép lassan legáll a levegőbe és egypici hupp - al földet is ér. a szakadék alján egy beépített vízhajtásos csigás lift várja hogy fölvigye gazdáját.lassan elindul a lift felé és hirtelen eszébe ötlik h vajon alice tudja figyelt e arra amit mondott vagy csak hiperventillált és ledermedt? lassan besétált a liftbe és és meghúzta a kart ami fölviszi.Recs..a kar letört. - a holló rágja ki a szemedet fityin! most mehetek lépcsővel..avval a lendülettel elindult a lépcsőfelé ami a lift mellett volt kialakítva pont ilyen esetekre.elkezdett sétálni felfele a lépcsőn.sétál sétál....mikor felér a lépcsőn látja hogy nyitva a bejárati ajtó és fityin várja jöttét.elé állt és mondta - figyin kedves! mondtam h csináld meg a kurva kart mert el fog törni..lásd most tört el. kezébe adta a letört kart és elindult befelé a kastélyba.felment a lépcsőn és egyből balra egy hatalmas ajtó elé állt ami tele volt rúnákkal. hirtelen kinyújtotta a kezét és ezt mormolta: kirtvinarasz grittenvritenstrizikhert.belerakta a kezét az ajtón lévő tenyér alakú mélyesésbe és hirtelen felragyogtak a rúnák és kinyílt a hatalmas ajtó. mögötte egy hatalmas szoba volt amin látszott hogy egy mágus él itt.tele volt kémcsövekkel,lepárlókkal,könyvekkel,..etc odalépett egy asztalhoz amin egy apró kis házikó volt.belenyúlt a zsebébe és óvatosan kivette nixyt majd befektette a házban lévő pici ágyba.hirtelen elkezdett remegni a keze és tudta hogy mi ez. tudta hogy mekkora árat fizetett a nagyobb hatalomért csakhogy meneküljön. egyszercsak a bal kezén sebek jelentek meg amiből kristályok bújtak elő és mint a pengék kiálltak a kezéből.lerakta a kezét az asztalta és egy fogóval egyeként kiszedte a gyémánthoz hasonló ásványi kőzeteket egy kis tálkába.elővett egy mikroszkópot és megvizsgált egy darabkát a kőzetből ami fénylett és izzott. fogta a csipeszt és eggyenként belepakolta az ásványokat egy ládikába de eggyet meghagyott.kivett a kabátja alól egy fura fegyver szerűséget amit letett az asztalra.kinyitotta a nyelét és belehelyezte az ásványt. majd kivonta kardját és a kard markolatának végében lévő apró halványan izzó kristályt kicserélte az újjakra.körbenézett a szobában és kezdett sötétedni a kép. kezdte úgy érezni hogy szédül a vérveszteségtől.a maradék erejével kicserélte a karkötőjében lévő kristályokat majd elindult az ágy felé ami a szoba sarkában volt. már majdnem ott volt mikor kidőlt...

Mikor már biztosra vette, hogy egyedül van, és nem fogja megtalálni a szobát, egy nagy orrú kis termet állt meg előtte egy csésze teával a kezében, amit átnyújtott és kivette a kulcsot a kezéből. A teának furcsa illata volt, mégis ismerős és lágy. A furcsa teremtés előre sétált és követésre intette. A lényt követve folyamatosan nézte az épület belsejét. Így egy szobába értek, mikor megállt és a kis alak a kulcsot a kezébe nyomta. Oda sétált a szobából nyíló ajtóhoz és kinyitotta. Az ajtó mögött egy fürdőszoba rejlett, a kád már tele volt töltve forrón gőzölgő vízzel és egy gumikacsa úszkált a tetején. Mellette két törölköző volt felakasztva, amellett pedig egy sminkes asztal különféle sminkelős cuccokkal fölötte egy hatalmas tükörrel. Aprót bólintott az idegen felé, aki kisétált a szobába és becsukta maga mögött az ajtót. A kezében lévő teára pillantott, beszippantotta a gőzt, kellemes illata volt, ezért belekortyolt. Az ital elfogyasztása után a fürdő felé pillantott. Kellemetlenül érezte magát. Nem képes megfürödni egy olyan helyen, ahol más is ott van, még ha jól is esne neki a forrófürdő. Újra a kulcsra pillantott és bezárta az ajtót. Talán túl egyszerű megoldás volt, és ezért nem jutott hamarabb az eszébe. Sokkal kellemesebb érzettel sétált be a fürdőbe és csukta magára az ajtót. Épp vette le a ruháit, amikor hatalmas zajra lett figyelmes. Kíváncsisága miatt, visszavette a ruháit, kiment a fürdőből majd megpróbálta kinyitni az ajtót. Be van zárva. Emlékszik arra a tettére, mikor elfordította a zárat, de arra már nem, hogy a kulcsot hová tette. Elkezdte keresni, értelmetlen mód olyan helyeken is, amerre még nem is járt. Egy kisebb idő elteltével újra besétált a fürdőbe. A kulcsot azonban itt sem találta. Ennyire szánalmas már nem lehet. A következő tette szintén az ajtóhoz vezette vissza, majd megpróbálta betörni. Nem sikerült neki, így csak el kezdett dörömbölni, amikor a kulcs a földre esett. A kis fémre nézett, és azon gondolkodott, hogy került oda. Ám rögtön eszébe jutott, hogy hangokat hallott és ezért akarta elhagyni a szobát. Kattant a zár, kinyitotta az ajtót és elindult arra, amerre a zajt hallotta. Egy hatalmas ajtó állt kinyitva előtte, a szoba sarkában levő ágy közelében pedig új ismerősét látta összeesve.
- Risvie – kiáltott oda hozzá, miközben mellé guggolt! – Risvie kelj fel – kérlelte, miközben a hátára fordította! Nem tudta mit tegyen, erősen agyalt és várta, hogy bármiféle élet jelét adja.

épp fexik és gondolkodik hogy mi történt..nagyon fájt a keze és már emlékezett. a havi szüret ideje volt és elfeldkezett róla alice miatt. nem volt felkészülve arra hogy előkészítse a megfelelő eszközöket...de szerencséje volt hogy nem lett baj. lassan kinyitotta a szemét és egy női hangra lett figyelmes aki ezt kiabálta : - Risvie kelj fel!. látta hogy alice az és kicsit megiedt. - nem akartam hogy ilyen állapotban láss. - egyébként látom találkoztál fiyinnel aki eligazított. mármint neki nincs nyelve nem tud beszélni de minden tőle telhetőt megtesz.megpróbált felállni de nem ment a karja miatt.-auhhh - mondta.aztán megint sötétült a kép és elájult.

Megkönnyebbült, mikor látta, hogy Risvie felébredt. Fityin, valóban ez volt a neve az apró kis teremtésnek. Mikor nem sikerült az előtte lévőnek felállni, újra elfogta az aggodalom.
- Jól vagy – kérdezte, majd a férfi ismételten összeesett? – Risvie – említette újra az eszméletét vesztett nevét, de tudta, hogy hiába. A kezére pillantott, ami tele volt sebekkel. Amikor legutoljára látta, nem így nézett ki. Nem értette, hogy miért és mikor szerezte a hegeket. Óvatosan megfogta és feltette az ágyra, ami nem volt olyan messze, ezért a kevés erejével is sikerült. A witan még mindig nem reagált semmire, ezért az ajtó irányába fordult és hívta Fityint. A kicsiny lény még nem jött, de ő nem tudott tétlenül ott ülni. Elment, szerzet egy rongyot, amit kissé benedvesített, majd előkotort egy fertőtlenítőszerű főzetett. Továbbá magához vett még valamiféle sebbeforrasztó gélt és egy tekercs fáslit. Visszasétált az ágyhoz, ahol Risvie továbbra is ájultan feküdt. Újra a bal kezére pillantott. Leguggolt az ágy mellé és a nedves ronggyal óvatosan letörölte karjáról a vért. A sebeket lefertőtlenítette, majd ismét felnézett az arcára. Még mindig nem adott életjelet. A gélt a kezébe véve a hegekre kente. Biztos volt benne, hogy ez égő érzés, ezért óvatosan újra a feje felé nézett. Meg mindig mozdulatlanul feküdt. Végül magához vette a fáslit és betekerte a bal karját. Óvatosan ápolta le, ezért a végeztével még mindig eszméletlen állapotban hevert. Az eszközöket visszatette oda, ahonnan elvette, majd ismét az ágyhoz ballagott. Azt várta, hogy jöjjön Fityin, hiszen ő biztos tudja, mit kell tenni ilyen helyzetben. Az ágy szélére ült, ám ekkor őt is elkapta az émelygés. Gyengének érezte magát és ekkor már tudta, hogy a Risvietől kapott karkötő nem használ. A megmaradt erejével ismételten küzdött, hogy ne kerekedjen felül rajta a másik énje. Amíg még volt benne erő és a végtagjai mozgathatóak voltak a combjára ütött. Bevált, ugyanis magához tért, ám nem telt el két másodperc és visszakerült ugyanabba az állapotba. Talán a karkötő miatt sikerült ez az akció, de nem tartott sokáig. Ismételten elszédült és a szemei elnehezedtek. A végtagjai mozdíthatatlanná váltak, a tudatát pedig elvesztette. Már nem bírt arra koncentrálni, hogy testében maradjon. Még érezte, amint az ágyra hullott és megpróbált mozdulni, de ekkor már nem látta esélyét, hogy sikerüljön neki.

lassan kezdett magához érni és észrevette hogy az ágyán fekszik. felült és körbenézett a szobában.a kelő nap sugarai itatták át nyitott ablakon keresztól a kellemesen varészbeütéses szobát.látta az asztal amin a kristályok és a fogó volt meg a dolgai , aztán látta hogy alice ott fekszik mellette teljesen legyengülve.hirtelen éles fájdalom kerítette hatalmába a baj karját.mikor vetett rá egy pillantást tudta hogy nincs miért aggódnia mert feltethetőleg alice ellátta a sebeit mert be volt kötve a keze.alice ott feküdt mellette de amint látta hogy viseli a karkötőt amit adott neki. - fíítyíín - kiabálta. egy szempillantás alatt ott termett egy csésze forró és melengető kávéval amin érezni lehetett hogy frissen lett őrölve. -köszönöm - mondta majd elvette a csészét amit fityin odanyújtott. óvatosan megfújta és hörpintett egyet a fekete nyalánkságból. -hmm igazán finom lett . kortyolt még egyet és megízlelte a keleti kávé friss zamatát.úgy érezte visszatért az ereje ezért feltápászkodott az ágyról.fityin odaadott neki egy kis téglalap alakú kártyán amin ez állt: elfogyott a cukor. - rendben menj be a városba és vegyél,majd átadott neki egy apró kis szütyőt aminek fém hangú csörgése hallatszott mikor megrázta.fityin bólintott és kiment az ajtón.risvie hátrapillantott az eszmélet vesztett alice felé és megfordult.ránézett a lányra majd egy jelet rajzolt a levegőbe utána rátette a kezét a lány homlokára majd lassan lehúzta a kezét és megsimogatta arcát.visszafordult majd odatámolygott az asztalhoz és ráborult . nagyon sajgott a keze de ha leveszi a kötést akkor elvérzik.ökölbe szorította a kezét majd rácsapott az asztalra. becsukta szemeit és egy könnycsepp csordult ki a szeméből ami lassan végigfolyt az arcán és lecsöppent a gránit asztal lapjára. elkezdett kotorászni az asztalon és előkapott egy pici fehér mozsárt meg pár szárított füvet és valami furcsa folyadékot, majd belepakolta a mozsárba és lassan őrölt valamiféle furcsa porszerűséget közben motyogott valamit aztán amint kész lett beletöltötte egy apró üvegcsébe.felnézett majd ezt mondta magának - vajon mi lehet a kígyós lánnyal? bedugaszolta a kis üveget és belerakta a kabátjának erre a célra kialakított üvegcse tároló zsebébe. megfordult majd odalépett alicehez aki még eszméletlen volt. - ne engedd hogy uraljon és ne urald őt. békélj meg vele és válj eggyé - miután ezeket a szavakat mondta elindult az ajtó felé és kiment rajta.végigsétált a folyosón ami tele volt régi festményekkel és képekkel. hirtelen megtorpant és odalépett az egyik emberről készült festményhez és így szólt : - a szívhez. ekkor a festmény szemei befordultak és kinyílt a szája. a fal mesébe illően kinyílt majd egy lift szerű dolog volt a fal túlvégén.belépett és a fal bezárult.a lift elindult lefelé a hegy gyomrába és egy hatalmas barlangban megállt aminek a közepén egy szívre emlékeztető hatalmas rángó organizmus volt ami látszólag összeköttetésben állt a kastéllyal.erek hajszálerek kapcsolódtak a barlang minden apró kis szegletéhet és az egész olyan érzést keltett mintha valaki mellkasában lennénk. - invinito stretiordarius - mondta risvie majd a talajból ami erekkel volt behálózva kiemelkedett egy cső szerű képződmény aminek a belsejében vízhez hasonló folyadék volt csak éppen zöld színű. risvie kivette a kis üveget és beleöntötte a tartalmát a folyadékba majd a képződmény mint egy ánusz összezáródott majd beleolvadt a végtelen erek hálózatába .risvie visszament a lifthez majd beszállt ami felvitte oda ahonnan jött. kilépett a fal mögül majd szembetalálkozott fityinnel aki két hatalmas zsákot cipelt. dülöngélt össze vissza a sok súlytól mint aki részeg. - had segítsek - mondta risvie majd másik kezével amin nem voltak csontik hatoló sebek átvette az egyik zsákot.lesétáltak a folyosón majd bementek egy konyha szerű helységben ahol egy polip szerű létforma kacsintott vissza pici séfkalapban. - jóreggelt hilda - mondta risvie.hilda éppen reggelit készített az úrnak és a vendégnek.lerakta a zsákot majd kiment konyhából vissza a szobába majd elővett egy darab papírt és ezt írta rá: - elmentem megkeresem a lányt az erdőből maradj amíg kedved tartja miattam ne aggódj ez normális dolog - risvie . ui: furcsa szerzetek vannak ebben a kastélyban de ők a barátaim nem bántanak. reggelihez csak kilásd fityin nevét. odarakta alice mellé az ágyra egy szál rózsával kerítve amit útközben egy cserepes bokorról szedett le. kiment az ajtón és irányba vette az erdőt. elsétált a bejárati ajtóhoz majd kinyitotta és kiment rajta. egy mozdulattal felröppent az égbe és elszállt az erdő fölé.

Tirisa összecsapta a könyvet, és a felszálló porfelhőtől kis köhögcsélés közben elrakta azt. Mennyi lehet az idő? Rossz tulajdonsága, hogy ha belemerül az olvasásba akkor a külvilágról képes teljesen megfeletkeznie. Ilyenkor nagyon sérülékeny, még szerencse hogy nem történt semmi baj. Sárkányvadásszal mondjuk már rég találkozott. Lemászott a fáról, és nyújtózott egy sort. Felnézett az égre. Majdnem egy egész napig olvasott. Nem tehet róla hogy rossz az időérzéke és mentségére szóljon hogy a könyv is érdekes. Mint minden sárkány ő is rendkívüli gyorsasággal tanul, elég egy könyvet egyszer elolvasnia hogy belevésődjön a memóriájába. Sajnos ez a képesség nem mindig kellemes, főleg ha vannak nemkívánt emlékei is az egyednek, amiket inkább elfelejtene...
Leállt, és fülelt. Kiváló hallása révén mindenről tudott ami körülötte volt, a legkissebb bogarat is hallotta hogy ott van. Viszont emberféléket nem érzékelt a közelben. Kedve volt már újra az igazi alakjában lenni, akár repülni is, rég volt már rá alkalom hogy visszaváltozhatott volna. Talán majd most. Meg amúgy is ideje lenne kikapcsolnia egy kicsit. Igen, a Kutatása lesz akkor is a lefontosabb, de néha azért lazíthatna, mindig annyira hajt. Öccsei igazán elnézhetik neki, ha nem csak a könyvek fölött roskad hanem néha szórakozik is egy kicsit, elvégre még fiatal.
Sóhajtott. Újra feltekintett a magasba, és kinyújtotta a kezét az égbolt felé, mintha megakarná ragadni a lassan mozgó bárányfelhőket, majd vissza ejtette a karját.
Elfordult és megindult újra a fák közé kanyarogva, hogyha esetleg követnék. Körübelül negyed óráig ballagott csendben a rengetegben, amíg oda nem ért egy nagyobb tisztáshoz. A hely elég nagy volt hogy innen kényelmesen felszállhasson, és eléggé bent volt az erdőben ahhoz hogy ne legyen sok az ember errefelé. Utoljára még azért körbekémlelte a tájat, majd miután megbizonyosodott róla hogy nincs itt senki, két oldalt felemelte két karját és egy zöldes fény kíséretében felvette az igazi alakját. Egy apró termetű zöld sárkány volt ő, a körübelüli 170 cm marmagasságával és 8 méteres hosszával tényleg nem nevezhető egy méretes egyednek, de ez az erdőben a természetes élőhelyén csak a javára válik, könnyebben mozoghat a fák között.
Széttárta szárnyait, elrugaszkodott és a madarakhoz hasonló körkörös mozdulatokat végezve felemelkedett. Nem épp egy kecses mutatvány, de nem volt ott helye ahhoz hogy nekifutással szárnyra kaphasson. Fölszállt a magas fák lombajai fölé, és türkíz szemeivel végignézett az erdőrengetegen. Elképesztő látása volt, semmien ragadozó madáréval még csak össze sem hasonlítható.
Mély levegőt vett, és nekilendült. Rég repült már, el is felejtette hogy milyen érzés volt hasítani a levegőben. Rendkívül jól szórakozott. Újra, teljesen kiordulva magából a környezetére nem figyelve cikázott, pörgött, forgott, bukfencezett a levegőben, mintha csak újra kölyök lenne.
Azt is csak az utolsó pillanatban vette észre hogy valami sebesen közelít felé vele szemben. Egy hirtelen mozdulattal jobbra dőlve kikerülte, megperdülve a levegőben. Lelassított és visszafordult, bocsánatot akart kérni bárminek is ment majdnem neki, remélte nem sérült meg, vagy ha igen, hogy meg gyógyíthassa.

épp békésen repül mikor egy hirtelen mozdulat és egy gyönyörű türkiz sárkány röppen ki a fák közül.rég látott sárkányt és azt hitte hogy kihaltak.megdöbbenve látta hogy egy példány vagy esetleg több életben maradt és mivel ez nem tűnk kifejlett sárkánynak valószínűleg árva mert a szülei nem élhették túl azt a bizonyos eseményt...a sárkány egy sebes mozdulattal kikerüli őt mint egy villám. ahogy elsuhan mellette a légőrvény megszédítette és elvesztette az egyensúlyát és a föld felé zuhant.mikor észbe kapott hogy hol is van akkor látta hogy a sárkány közelít felé. nem ijedt meg mert tudta hogy harcolni nem fog vele mert egy sárkány békés és okos állat. visszavéve egyensúlyát megállt a levegőben és figyelte a sárkányt ahogy közelít. nem tűnt közönséges sárkánynak és a nyakából ítélve nem tűzköpő típus. arra gondolt hogy békésen megvárja és beszélget vele és megismeri. furcsán ismerős volt a mintázat a bőrén...mintha látta volna valahol.

A karkötő segített: a vámpír énje nem kerekedett felül rajta. Ám emberként még így is elvesztette az eszméletét. A szobába beszűrődő erős napsugarakra ébredt. Lassan kinyitotta szemeit, nyúzottnak és gyengének érezte magát. A karjára pillantott, ahol a karkötő díszelgett.
- Vedd le – hallatszódott egy ellentmondást nem tűrő hang a fejében. Valóban kényelmetlen volt, sértette a bőrét és szemmel láthatóan nem használt. Felesleges lett volna magán hagynia, ezért a parancsnak engedelmeskedve levette, és az ágyra dobta. Ekkor észre vett maga mellett egy szál rózsát és egy darab papírt. Felvette az üzenetet tartalmazó cetlit, majd elolvasta. „Elmentem megkeresem a lányt az erdőből, maradj, amíg kedved tartja, miattam ne aggódj, ez normális dolog – Risvie.” A szeme a lap aljára futott. „Ui: Furcsa szerzetek vannak ebben a kastélyban, de ők a barátaim, nem bántanak. Reggelihez csak kiáltsd Fityin nevét.” Visszatette az ágyra és a rózsáért nyúlt. Mélyen bele szippantott, miközben arra gondolt, hogy kedves dolog tőle. Úgy érezte a virág illatától megszédült, azonban ez nem a rózsa miatt volt. Elég volt ennyi, és ő már nem ott volt. Aki most ott volt sokkal-sokkal erősebb, kifinomultabb és testileg is más személy volt. Ez az alak ugyanúgy kezében tartotta a rózsát, ám undorodva megszorította a szárát, mire a virág szirmai élénkvörös színről száraz szénfeketére váltottak, szúrós szára pedig eltört, ahol az ujja volt. Így elszáradva és kettétörve hullott a szoba padlójára. Kecses mozdulattal felállt az ágyról és az ablakhoz lépett. A tűző Nap égette a szemét, de a benne rejlő harag miatt eltűrte és egy fekete selyemcsuklyát húzott a fejére. Lágy mozdulattal ugrott ki az ablakon, majd hatalmas becsapódás kíséretében ért földet. Olyan gyengéd léptekkel indult el, mintha csak szállna a föld felett. A földön heverő tükörszerű tárgyhoz lépett, majd megnyitotta a portált. A rajta való átlépését rögtön a becsukása kísérte. Amint átért a számára már jól ismert erdőbe, a közelében levő állatok mind rémülten elmenekültek. Nem volt jó ötlet ekkor packázni vele, elég felhúzta őt a tegnapi egész napos bezártság. Száját fél mosolyra húzva indult meg egy nagyobb állat csoport felé, számukra már nem volt holnap. A vérfogyasztást most nem túlélésből tette, csak egyszerű kedvtelésből. Mókásnak tartotta azok az állatok meggyilkolását, akik még tegnap magukat nem zavartatva a közelébe merészkedtek. Lassan sétált tovább a fák között új és védtelen állatokat keresve, amikor egy vadásszal találta szembe magát, aki fegyverét pont rá szegezte. Vigyorogva törölte le nagyujjával a vért a szája sarkából. A férfi meghúzta a ravaszt, de még mielőtt a lövet elérte volna, már a vadász mögött állt.
- Lassú – hangja lágyabb volt, mint bármilyen más teremtménynek. Egy erőteljes mozdulattal meresztette szemfogait az idegen nyakába, és elkezdte szívni a vérét. Az ember fájdalmában felkiáltott. Ez tette még élvezetesebbé a falatozását. A friss és tiszta vértől még erősebb lett, nem állt le, az utolsó cseppig kiszívta a vérét. Elégedetten sétált tovább a tetemet otthagyva, persze arról az erdő gondoskodott. A fák gyökerei kikúsztak a földből, és körbe fonták a testet, majd úgy nyelték el, mint egy lávafolyam egy teljes falut. Ennek az erdőnek volt egy amolyan saját akarata, de nem bántott senkit, pusztán nem hagyta, hogy bemocskolják jó hírét.

Óvatosan, hogy ne keverjen túl nagy légáramlatokat, lassan odaközelített az emberfélének tűnő alakhoz. Kicsit arrébb tőle, megállt a levegőben. Az egyhelyben lebegés nehezére esett neki, de tartotta. Ránézett az idegenre, és így szólt:
- Bocsásson meg, amiért majdnem lezuhant miattam. Elszálltam magamtól, jobban kellett volna ügyeljek a környezetemre. Ugye nem esett semmi baja? Állok a rendelkezésére, ha bármi gyógyításra szorul!
Érdekes egy teremtés ez. Ahogy végigmérte, biztos volt benne hogy nem sárkányvadász. De azért valami furcsa volt ezzel az emberrel - pontosabban pont hogy nem emberrel - kapcsolatban. Érezte és láthatta is hogy képes valamifajta mágia használatra, de nem színtiszta mágia volt az. Kíváncsi volt.
- Elnézést a pofátlanságomért, de megkérdezhetem miféle mágiát használ?

ránézett a gyönyörű pikkelyes bőrű lényre majd így szólt : -köszönöm kedvességed de nem sérültem meg. egyébként nem használok mágiát mert ember vagyok mint a többi a faluban de egy elég nagy titok övezi jelenlétem és ezt nem hozhatom nyilvánosságra a saját és mások biztonsága érdekében. érezte hangján hogy a lény nő nemű és elég érettnek tűnt. nagyon rég óta kihaltak a sárkányok és nem látott még élő példányt de nem félt tőle inkább barátsággal közelítette meg - nekem most mennem kell mert keresek valakit akivel tegnap találkoztam az erdőben......remélem jól van és nem esett baja az éjszaka folyamán . mostanság megszaporodtak a vadászok és új fegyvereik és eszközeik vannak amik sokkal te veszélyesebbek mint valaha. vigyázzon kegyed velük mert kiszámíthatatlanok főleg hogyha egy ilyen gyönyörű valakire is vadásznak.egyébként merre felé igyekszik így nagy bőszen ha szabad kérdeznem?

Tirisa a bókot elengedte a füle mellett.
Vadászok?! Sokkal veszélyesebbek mint valaha?! Megrezzent. Az öccsei meséltek már neki ezekről, és rettegett tőlük, pedig ő maga még nem találkozott velük. Reméli nem is fog. Ezek a könyörtelen gyilkosok már a kihalás szélére taszították, vagy egyszerűen letörölték a föld színéről a legtöbb sárányfajt. Ezek a vadászok mint a farkasok, falákban járnak, és sosincsenek egyedül. Ha véletlenül összefutna egy ilyen brigáddal nem hiszi hogy élve megúszná. Hogy is győzhetné le őket, ha nála sokkal idősebb és hatalmasabb sárkányokat öltek már le korábban? Nem lenne jó dolog trófeaként végezni. Főleg most amikor a hiány miatt egyre többet ér egy-egy példány bőre, feje szarva vagy karma. Egy vagyont érnek manapság.
Ráadásul erre ez az idegen mondja, hogy még meg is támadhattak valakit nemrég! Ez nagyon nem tetszett neki.
- Nem tartok én különösebben semerre - válaszol a kérdésre hogy merre igyekszik - Csak megörültem hogy már nagyon rég hallottam vadászokról, és egy kis kikapcsolódásként szórakoztam a levegőben...de ha a vadászok, ahogy mondtad, tényleg újra ittvannak, jobblenne ha az emberi alakomba visszaváltanék, és ha jobban ügyelnék a környezetemre...mert ha tényleg veszélyesebbek mint bármikor akkor én lehetek a legutolsó aki biztonságban érezheti magát itt. Említettél valakit akinek lehet baja esett. Esetleg -reméljük nem- ha így történt, esetleg veled tarthatok, hogyha szükség lenne rá, meggyógyíthassam? Végül is erdei sárkányként ez a specialitásom, erről voltunk egykor híresek. Szívesen megteszem, mint egy cserébe azért, hogy majdnem lelöktelek az égről. - nevette el magát Tirisa
Viszont a szárnyai már kezdtek fáradni. Az ő fajtája nem tud sokáig a levegőben maradni, főleg nem egyhelyben, az kifejezetten nehezére esik. Még megvárja a különös ember válaszát, de utána muszáj lesz a földre ereszkednie hogy egy aprányit kifújja magát.

- rendben tarts velem legalább addig is lesz társaságom az úton...szeretném megtalálni a többi hozzád hasonló helyzetben lévő bajtársainkat akikre szintén vadásznak.kövess ... mondta majd azzal a mozdulattal zuhanni kezdett a fák irányába.zuhant majd mikor a föld közelébe ért lassítani kezdett.pár mm re a földől lebegve megállt majd egy apró huppanással az alattuk lévő dombon landolt. - ahhh kiáltott fel mérgében. rápillantott a hirtelen megsajduló saru nélküli talpára és egy apró szúrós kis tövisállat mosolygott vissza rá a talpáról. - hogy a fene egye meg a tövisállatokat!! apró pajkos és szúrós pici tövisállatok akik a földbe ássák magukat majd az élőlények talpába fúródva szaporodnak osztódással. - smigfakuk mondta a kis állat majd a teste egy része levált és átformálódott egy apró kis tüskévé amin szemek nyíltak ki és egy ugyanolyan kis állat lett mint ami a mágus talpán mosolyog. - lehet meg kéne keresni azt az átkozott sarut!! óvatosan kihúzta az apró lényt a talpából majd a talajra fektette. a kis állat pattogva elásta magát.risvie felnézett majd odaszólt újdonsűlt ismerősének - mit is mondtál az előbb gyógyításról? és mosolygott miközben vérző talpát felfelé tartotta és fél lábon állt.