A fogadóban

((Erdőből jőve, ennek a posztnak első fele az Erdő fórumszálon))

Huhh. Most ténlyeg jól esne egy hűs ital.
Tiri beletúrt hosszú hullámos tincseibe, majd ismét megindult, ezúttal ténylegesen a fogadó felé.
Két karját rátámasztotta a dupla ajtóra amely öreg fa nyikorgásával kísérve kinyílt.
Ahogy belépett, fel-fel nézett pár alak az elő csarnokban ami inkább egy kocsma volt. Kihúzta magát, fejét felemelte, zöld haját elf füle mögé seperte, majd magabiztos lépésekkel megindult. Hogy ne keltsen gyanút senkiben, nem mutatta semmi rejtőzködésnek jelét, csuklyája vállán nyugodott, csak köpenye lebbent lustán lábainak léptei után.
Nem ment be a sűrűjébe. Amikor belépett, - köszönés képpen bólintott a fogadósnak aki viszonozta azt, miközben egy sörös korsót pucolt -  Tiri rögtön az első pad oszlopba befordult. Ablak melletti sor, az asztalok szorosan a falhoz voltak tolva. Megpillantotta az ezen sor leghátsó helyét amely még szerencsére pont üres volt. Elindult feléje. Már senkit sem érdekelte a jelenléte.
Leült az asztalfőre, szembe az ablakkal. Kétoldalán volt még 2-2 hely. Tőle balra volt az ajtó és a sor többi asztala, jobbra a két szék és a fal, mögötte pedig a többi.
Rozoga egy asztal volt, egyik lába félig ki is volt törve, ezért ingott is rendesen. A szú ette öreg fába mindenfélét karcoltak bele, azokat vizslatta. A levegőben különféle dohányok szaga keveredett. Csalódottan konstatálta hogy ez a piszkos ablak nem nyitható.

A városba érve a szokásos hangulat terjengett a levegőben. A gyomorforgató személy láttán, és mondandója hallatán apró pánik keletkezett benne. Ezt később Tirisán is érzékelte, aki kérdőre vonta fiatal barátjuk. Ez azt jelenti, hogy nekik hármójuknak már ennyi közük van egymáshoz? Egy mélyet pislantott elűzve ezzel rosszalló gondolatait. Ráér vele, végtére is pont azért mennek, hogy mindent megtárgyaljanak.
Bajtársuk már egy vagány belépő kíséretében helyet is foglalt, a dohos és fényes nappal ellenére is félhomályos fogadóban, egy korsó pezsdítő ital keretében. Követve példáját leült bal oldalára, háttal a tömegnek, a kissé viseltes falat bámulva.
Egy biztos: a most itt lévő elf alakú lány egy a sárkányok közül. Ez rengeteg kérdést felvett, többek között, hogy mi történt oly sok év alatt és valóban igazak-e a pletykák, hogy a sárkányok száma megcsappant, amit fel is tenne, azonban ez nem ilyen egyszerű. Nem a legmegbízhatóbb megoldás rögtön azzal kezdeni, hogy már volt hasonló találkozása, ugyanis akkor bizton állíthatja, hogy felmerül a kora. Már pedig ha így történne, rögtön megkérdőjelezné miféle ember az olyan, aki ilyen hosszú ideig képes életben maradni. Ráadásul ilyen fiatalnak látszik.
Teljességgel elvetette a gondolatát is annak, hogy bármi szót szóljon róla. Nem érdemes az első találkozáskor – ami amúgy a második - rögtön felfedni a lapjaidat. Ugyanakkor tisztában van azzal is, hogy kedves természetű teremtményről van szó, és hogy Risvie bármit megemlíthet/megemlíthetett vele kapcsolatban. Diszkrétnek és végtelenül egyszerűnek kell maradnia.
Mélyet szippantott a poros levegőből, majd kisvártatva kifújta.
- Szóval ki volt ez a nyálkapofa? – eddig bírta.

risvie szépen komótosan belépkedett a fogadóba bajtársai után és mikor kinyitotta a dupla és rozoga fa ajtót és amint belépett az egész fogadóban síri csönd lett. mikor balra nézett látta hogy alice és tirisa már nagyban iszogatnak. megköszörülte torkát majd egy halk sóhajtással megjegyzést tett : - khmm... szép napot emberek .. majd lassan elkezdett sétálni a társai felé mindeközben az egész fogadó gyilkos szemekkel bámulta. mikor odaért barátaihoz lehuppant az ablak felőli sarokba majd így szolt : - kedves barátaim . gondolom sok kérdésetek van felém h ki vagy mi vagyok és emiatt gondoltam h kicsit megismerhetnénk egymást egy hűs ital társaságban. majd füttyentette egety és így kiáltott : - KOCSMÁROSNÉ ARANY VIRÁG IDE A LEGJOBBIK KORSÓJÁT! és közben kezével hevesen integetett. -neked csak sophie drága . ugye tudod hogy a múltkorival még tartozol ami miatt akkora ramazúriit csaptál a kis barátoddal. majd elé hajított egy korsó bányában érlelt törp sört majd sarkon fordult és elbaktatott a pultig ahol a férje az öreg bajszos szúrós szemekkel nézett rá. -nők.. mondta risvie és vadul hörpintett egyet az italából . - szóval akkor kezdeném a történetemet . az egész ott kezdődik h ennek a városnak a királya egyik régi barátom és meghívott a várába hogy igyunk egyet.pár sör után mikor már kicsit kótyagos voltam hozzá akart adni az eladósorban lévő lányához. mivel ittasan nem gondolkodik a witan hát nem bele megy a dologba? én hülye.. na a lényeg az hogy mikor este fele volt mondta a király hogy szálljak meg nála éjszakára holnapra esküvőre kerítünk sort . szinte táncolt örömében mikor kimondta ezeket - ekkor risvie egy hangosat nevetett és folytatta mondókáját - de hogy csavarintsunk a dolgokon volt ennek egy pajzán nővére is . szóval ez a nővér belopózott a szobámba és arra ébredek az átkozott hát nem a nadrágomban matat? hűűűde nagy galiba lett is ebből. a király hő csatlósai a harcsaképű "R'akch" aki felfal mindenkit aki neki vagy a királykának nem tetszik no meg ott van még a lábatlan fred. na róla senki nem tud semmit mert kiesett a vártoronyból és azóta nem látták. visszatérve mikor épp nagyban benne voltunk a dologban a másik hercegnővel hatalmas robbanás hallatszik és betörik az ajtót. igen sejthetitek hogy a király és a harcsaképű- ekkor risvie elkezdett kuncogni mert lassan megint fejébe száll az ital de folytatta - hirtelen csak arra lettem- HUKK csuklott egyet - hogy egy hatalmas nyel repül felém. sikeresen kitértem előle és anyaszült mezítelenül kirepültem az ablakon. sok mindent utánam kiabáltak/hajigáltak, azt hiszem még egy bugyogó is volt közte. szóval mikor leszállottam az erdő mélyén a király szövetségesei elfogtak és visszatoloncoltak majd a pajti elé vittek. ő csak ennyit mondott - XERATH szerelmére mondom ezt mégis hogy gondoltad risvie??? - mondtam neki h nem az én hibám de apuci pici lányának fog hinni természetesen nem pedig nekem aki épp most közösült az egyik hercegnőjével. - 20 év és 2 hónap 3 hét és 4 nap - mondta a király. -esetleg ez egy dátum a következő sörfesziválra? kérdezte risvie majd egy kard csattant a nyaka mellett. -nem- mondta a király - ez egy haladék arra hogy hozz nekem egy vadító szélkoktél a fagyos pusztákról bocsánat kérés képpen. - értette felséges ura.. és nem tudta befejezni a mondatát mert a királyka közbevágott - ha nem teljesíted R'akch finomsága leszel - majd intett hogy vigyenek el. mezítelenül kiobdtak a városból és szélnek eresztettek a koktélért. és ebből maradt még 3 nap h hozzam a koktélt de sajna útközben megittam. upsz. - mesélte risvie mikor hirtelen kivágódtak a bejárati dupla ajtók és vadász sétált be rajta. látszólag nem vették észre őket és leültek a bárpulthoz. ekkor a kocsmáros éppen egy darab északi fagymamutot szeletelt a bárdjával mikor hirtelen az egyik vadász kikapta a kezéből és risvie felé hajította. mindeközben risive már a a sokadik sörét itta és meglepődésére egy hatalmas fejsze szerű bár süvít el mellette és szétvágva a kezében lévő érdes fa korsót belehasít a téglába .. ekkor egy dörmögő hang így szól .. - ő..ő volt ott..akkor..Ő.. risvie ekkor bután pislogott a teljesen sörtől átázott ruhájában majd így szól - feanovubeusbfopawőoe ? és ekkor lassan becsukódtak a szemei és az asztalra dőlt. csak remélni tudta hogy nem lesz baj ..

A korhadó asztalba vésett kurta jelecskéket piszkálta körmével, amikor megérkezett Alice egy ital társaságában és leült a bal oldalára. Amaz el is bambult a vele szemközti falat elmélyedten bámulva.
Épphogy leült, amikor újból kicsapódik az ajtó, ezáltal a bent ülő csürhe egy pillanatra elhallgat és meglepetten tekint fel ivászatukból. Risvie volt az, aki mintha egy pillanatra maga is megszeppent volna a hirtelen csendtől, de hamar összekapta magát és egy üdvözlés kíséretében szép komótosan megindult társai felé.
Lépteit meghallván Alice visszazökkent és kissé feléje fordulva már kérdőre is kezdte vonni frissen érkezett barátjukat: - Szóval ki volt ez a nyálkapofa?
Szinte meg se várva amíg befejezi a kérdést, a férfi beveti magát az ablak melletti sarokba, háttal a falnak.  - kedves barátaim . gondolom sok kérdésetek van felém h ki vagy mi vagyok és emiatt gondoltam h kicsit megismerhetnénk egymást egy hűs ital társaságban
Erre fütyült egyet: - KOCSMÁROSNÉ ARANYVIRÁG IDE A LEGJOBBIK KORSÓJÁT! - kurjantotta miközben a kezével hevesen kalimpált.
Egy dús szóke nő jelent meg egy frissen töltött törp sörrel, aminek érces szaga fintort váltott ki Tirisából. Aranyvirág egy megjegyzés kíséretében odahajította Risvie elé az italt.
- Nők... - ennyi reakcióra futotta, majd belehörpintett a korsó tartalmába, és bele is kezdett a történetébe.
Tirisa figyelt, szívta be az információt, bár kicsit sok volt neki egyszerre, volt amit nem is értett. Az se segített hogy elvonta a figyelmét a férfi előadása a történethez, a kezeivel való hadonászás, artikulálás, és a külömböző pofák amiket vágott a már alkoholtól pirosodó arcával minthogy eljátszva a története alatt átélt reakcióit. Jót szórakozott, humoros egy történet volt, nem olyan amiket ő szokott olvasni.
Ekkor hirtelen kizökkent a vidám meséből. Vadító szélkoktél a fagyos pusztákról? Ismerősen hangzik...de mégis honnan szerezzenek egyet ilyen rövid idő alatt?? És az az izé....Tirinek vissza kellett fognia magát hogy ne öklendezzen annak a lény kinézetének puszta emlékére.
DURR
Élesen zendült annak a hentes bárdnak a fémes csattanása amely most rendkívüli erővel ékelődött bele a falba útközben Risvie korsóján át haladva az enyhén ittas állapotban lévő férfi fejét épphogy elkerülve.
Az elf kinézetű lány azonnal felugrott székét felborítva, és saját tengelyén megpördülve a kés küldője felé fordult. Egy vadász bőr ruházatú férfit pillantott meg, amint a bárpult felől félig feljük fordulva nézett az ő irányukba. A zord kinézetű idegen felemelte egy karját és félválról feléje, de nem rá, hanem mögé, a barátja felé bökött:
- Ő. Ő volt ott - dörmögött mély rekedtes hangon
Risvie érteltenül pislogott majd mintha valamit mondani próbált volna, de értelmesett nem tudott kipréselni magából, és csak arccal előre az asztalra bukott és hamarosan csak horkantások hangja érkezett felőle egy-egy sörbuborék kíséretében.
Tiri hirtelenjében azt se tudta mihez kezdjen. Az egész fogadó őket bámulta, várva hogy mikor tör ki egy esetleges bunyó, amire páran már kezdték is előhalászni lyukas zsebeikből a fogadásra szánt aprót. Szerencséjére - és a nézők bánatára - a kocsmáros szólalt fel először:
- Ebből most azonnal elég lesz! Az én fogadómban nem lesz ramazuri. Bárkinek bármi dolga van egymással ahol elkerülhetetlen a egymás vagy más tárgyak törése és hajigálsa azt idebenn nem tűröm! - most az ismeretlen felé szegezte szigorú tekintetét - Ez mindenkire vonatkozik! Úgyhogy most kérem, hagyja el a fogadómat!
Tudni illik, a fogadós mindenhol tisztelt személy, rá hallgatni kell. Nélküle nem lenne kocsma, nem lenne hol inni, fogadásokat kötni, pletykálni, a fogadósnét felszedni... Nincs mese, tenni kell amit mondd. Ígyhát az idegen lassan feltápászkodott és mogorva tekintetével még egyszer végig pásztázott dús kusza szemöldökei alulról a társaságukon, majd lomha léptekkel elindult a kijárat felé.
Tirisa mély levegőt vett és kifújta azt, majd még az adrenalintól hevesen verő szívvel, feltámasztotta székét és újra helyet foglalt.
Aranyvirág lépett feléjük.
- Bármit is csináltak viseljék a következményeit, de ne itt folytassák azt le - majd hátra nyúlt és egy gyors mozdulattal kirántotta a hentes bárdot a falból, amely egy újabb mély réssel díszítette a már így is viselt falat. Majd megfordult és Risvie-t arcon bökdöste a kés életlen részvel - Ezzel pedig kezdjenek valamit - majd pedig visszaindult a pult felé, magára hagyva a kis szedett vedett táraságot, akikre még külső szemmel nézők is azt gondolnák semmi jóra nem készülhetnek.
Végül is mi lehet oka hogy egy full részeg középkorú férfi, egy antiszoc ember csaj és egy megszeppent elf együtt bandázgatnak?

Elmélyülten hallgatta Risvie történetét. Mint egy befolyásos ember! Vagy ez csak egy egyszerű közember élete? Nehézkesen küzdött azzal az egy pohárral maga előtt. Már csak attól rosszul volt, hogy nézte, barátja miként adagol magába nagy mennyiségű sört. Hiába élt meg sok évet, az italt pont annyira bírta, mint egy 16 éves lány. Megitta a király piáját és ezért… A hangos esemény hallatán és láttán még a gondolatai is elszálltak. Hátrébb húzódott a korsó törésére és egy ideig a falban álló bárdot kellett bámulnia, mint egy megszeppent kiskutya, hogy felfogja mi történt. Csak az érces beszédhangra figyelt fel a bárpult irányába. Ekkor látta meg, hogy Tirisa felborult széke mellett áll, és az események felé figyel. Férfi társa felé pillantott, hátha valami magyarázat még szorult belé, de az csak hahotázott és összeesett, mint aki direkt fejét akarná verni az asztalba egy rossz szó hallatán. Feltétlen most kellett leinnia magát a sárgaföldig. A kocsmáros mondatára ő szégyellte el magát. Mintha lett volna rá oka. A vadász nézésére, akaratlanul is látványosan végig futott a hideg a hátán, mintha valaki egy vasrudat húzott volna végig derekától egészen fel a nyakáig. Elf utazótársa ismételten helyet foglalt, majd a kocsmárosné jegyezte meg, hogy ennek a csetepaténak nem itt van a helye. Aranyvirág jásznyi könnyedséggel húzta ki az éles tárgyat a falból, ami a feje előtt elsuhanva ismételten a rémületet hozta rá.
- Ezzel pedig kezdjenek valamit – érintette a bárd nyelét társuk fejéhez, aki még csak egy nyögéssel sem nyugtázta, hogy bármit érzékelne belőle.
A hátán érezte mások tekintetét, amitől borsódzott az. Ám hamar elterelte róla gondolatát. Még épben maradt társára tekintett, de érzékelte hiába keresi szemében a válaszokat, ő is éppen annyira értette a helyzetet, mint jómaga, azaz semennyire. Megfeledkezett, hogy az erdőben történt csatájuk során volt, ki elmenekült. Meg hát akkor mind hármójuk célpont lett volna.
Az ablak felé pillantva felfedezte a nemrégiben bent tartózkodó férfit. Szúrós szeme ismételten rajtuk pásztázott, miközben egyenletes tempóban haladt az ablak mellett. Látszott mit tervez. Odakint várakozik.
Gondolata az előtte horpasztó felkeltésére szállt. Rövid idő után, megragadta dús hajkötegét és meghúzva azt Risvie feje vele együtt emelkedett. Tettére mintha valami hang hagyta volna el ismerőse száját, de nem adta nyomatékos jelét annak, hogy magához tért volna. Egy ideig elnézte az arcát, majd kuncogott egyet, mert a férfi látszata úgy hatott, ahogy lengett a hajánál fogva, mintha egy utca szélről szedett döglött állatot tartana. Mihelyst mosolya leapadt, ujjait egyszerűen kinyitva a witan feje az asztalon koppant. A viseltes négy lábú bútor kissé megingott, barátjuk feje viszont azonnal felemelkedett az asztalról nagyokat pislogva. Talán lett volna ennek egyszerűbb módja is?
Tettével pár ember figyelmét felkeltette, de rá se hederített, hiszen eddig is a kis csapatuk volt a jelenlegi pletykák főtémája.
- Üdv újra köztünk – mondata után kénytelen volt felnevetni a vele szemben ülő piros folttal ellátott homlokán, amit társuk annak végigsimításával nyugtázott. Szemében látszott, hogy Alice felé annyit üzen: ez szükségtelen volt.
Mikor nevetése lecsillapodott, könyökét az asztalra helyezte kézfejével megtartva állát.
- Úgy érzékelem bajban vagy, ennek hála mi is – tekintete újra az ablakra tért -, és ahogy elnézem, nem lesz egyszerű a kijutás. – A kint várakozóra célzott, aki pont nem volt látható, de tudta jól, hogy hol áll, ahogy azt is, hogy türelmesen meg fogja várni őket.
Többször is körültekintve, szomorúan belátta, hogy csak egy bejárata van a fogadónak. Akaratlanul is az előtte lévő korsóval kezdett el játszani, aminek még egyharmada a pohár alján lubickoló itallal volt tele. Ennek szöszmötölése közben a véset írásokat kezdte tanulmányozni, ami között talált pár sokkal régebbit, mint amit gondolt a csárda koráról. Ezek olyan nyelven íródtak, amit a mai emberek figyelmen kívül hagytak volna, ám egy több mint száz évesnek ezek felkeltették a figyelmét. Ahogy ezeket pásztázta az asztalon, a falon és a székeken, volt, amit többször is megtalált. Rendes esetben nem foglalkozott volna velük, de egy nagyon ismerős szöveg megragadta a figyelmét. Khuzdul nyelven íródott, amit törpök használtak, de ők sem minden esetben. Csak pár szót értett belőle, többek között a gundut, aminek jelentése egy vájat, talán egy barlang. Felfedezte még a dûm főnevet, amit a törpök a nagy helyiségekre, csarnokokra használtak. A gamil jelentésével volt még tisztában, ami az öreget jelentette, de értelmezhette régi, ókorinak is. Valamint az azan bírt homályos jelentéssel, ami takarhatta a sötétséget vagy durva értelmezéssel a gonoszt, ellenséget.
Ezt a faragványt megtaláltan az asztalon, ahol ültek; a falon, ahol a mostanában szerzett új lyuk tátongott; valamint a tőle jobbra lévő padon egy hasonló alakzatot látott.
Megunva ezek nézését a társaira pillantott, akiktől várta a megmentő kijutás tervét.

-oaebvu szólott risvie nagy bölcsen majd megpofozta magát hogy kicsit eszméleténél legyen majd beletúrt táskájába és valami kis pirulás üvegcsét vett elő amiből kisvártatva pár szemet be is kapott . nem sokkal rá már az alkohol jelenléte sem érződött rajta és tisztán látszott h már a részegséget hamar legyűrte . - sima szénpirulák- mondta - ezek segítenek ha leiszom magam. majd körülpillantott és felfogva a helyzetet megrázta fejét és így szólt - hmm vadászok hátán vadászok. ekkor alicere nézett és látni lehetett az arcán és a vörösödő homlokán h valami nagyon akar mondani.pár perc néma bámulás után így szólt - auch ez fájt ... és ekkor elnevette magát mint akit hidegen hagy a kavargó helyzet.- szóval átgondoltam a helyzetet - szólott - a kint ránk várakozó vadászt könnyen el lehet intézni csak kéne hozzá pár dolog de ami most izgalmasabb- . majd ismét alicere nézett és egy hatalmas mosoly kanyarítódott sörtől bűzlő arcára. - hmm alice bocsi h a fejedben turkálok - mert hát képessége során gondolat olvasó is - de szerintem valami nagy dolgot fedeztél fel amit nem ártana megvizsgálni. ekkor megvágta a bal mutató ujját amiből kék színű folyadék folyt ki vér helyett a kristályok miatt , majd összekente vele jobb keze tenyerét és végighúzta az asztalon. ekkor a rengeteg bele vésett szimbólumból pár elkezdett halványkéken világítani az asztalukon - na így e - így kivehetjük a lényeget - és nem sokra rá tirisára pillantott akiről tudta hogy valódi mivoltja által el tudja olvasni a jeleket . - tirisa drága ha összedugjátok aliceel a fejeteket szerintem kifundálhatjátok amit is jelentenek vagy hova vezetnek - ekkor ujjával a már-már halványabban de még láthatóan fénylő jelekre mutatott az asztalba karcolva - én addíg lerendezem a vadász barátunkat - ekkor felállt a székről sarkon fordult és a kapu felé vette az irányt és amikor már majdnem ott volt megtorpant és visszafutott az asztalhoz - apropó majdnem elfelejtettem ha valaki megkérdezi h ki vagyok mondjátok h nem tudjátok csak hozzánk szegődött , ezt a ti érdeketekben mert nem akarom h megtámadjanak az én butaságaim miatt - majd kezébe fogta a maradék sörét és felhörpintette és egy pró cetlit dobott az asztalra - ez majd segít és sietek vissza csak a kis barátunk már várakozik odakint - ekkor megint sarkon fordult és kiment az ajtón ahol a vadász egyből ott torpant előtte a hatalmas barna kalapjával és a fegyverével nagyon közel az arcához tartva a pisztolyt így szólt - itt nem csaphatunk balét risvie.. tudod mit akarok.. - ekkor risvie hirtelen lefejelte amitől a vadász elájult és a földre omlott . ekkor risvie fogta magát és odahúzta a vadász a falhoz és betámasztotta mintha aludna majd visszasietett a fogadóba de mielőtt belépett egy apró kis magot dobott a küszöbre és mikor visszaért az asztalhoz és így szólt társaihoz - srácok remélem megfejtettétek a dolgokat és van egy remek tervetek h perceken belül eltűnjünk innen mert .. ekkor egy tompa hang ütött fel fejét az ajtó felől ahol egy csapat vadász tornyosult de nem tudtak bejönni mert egy hatalmas izmokkal kigyúrt mezei virág ami akkor nőtt ki pár perce a magból amit risvie eldobott püfölte a fejüket és ők szépen sorban hullottak az ájulásba mint a legyek. - na ötlet srácok - és kínos mosollyal alicere és tirisára nézett és csak remélni tudta h addigra kifundáltak valamit.

Társa gyors távozását nézte, majd kérésére a halványkéken világító írásokat kémlelte. Végig húzta rajtuk kezét, valamint a cetlire is vetett pár pillantást, amit a férfi az asztalra dobott. Nagy odafigyeléssel vetette magát a firkák megfejtésének fortélyába. Ám ez az odafigyelése egyre lankadt…
Kezeit most fejére szorította, mintha satuba nyomná, ezzel segítve gondolatait egy helyen tartani, és figyelmét összpontosítani. Majd a levegőt hosszasan kifújva leengedte a kezét ismételten az asztalra. Újra és újra végigjátszotta ezt a periódust, de nem hatott semmit. Maximum annyit, hogy aki ennek szemtanúja volt, őrültnek titulálta.
- Ez nem jó. A felét sem értem, így nem áll össze.
- Idióta – hangzott ismételten a különös hang a fejéből. Vagyis nem is igazán onnan, mert képtelen volt összetéveszteni egy egyszerű gondolatával. Sokkal inkább, mintha valaki nagyon közelről a fülébe súgná. Ám erre sem hasonlított teljesen. Amit ilyenkor hallott sose jutott el az agyához, mégis megértette. Sose mondta ki senki, valami módon mégis meghallotta. De most se tudta igazán mit jelent, ezért arra a röpke másodpercre figyelt csak rá.
Risvie visszatért sürgetve válaszukat. Kérdésére felpattant helyéről, székét megremegtetve, éppen hogy csak nem feldöntve.
- Nem! Nincs ötlet. Mégis, hogy gondoltad, hogy ilyen gyorsan rájövünk bármire is? – hangja ércesen a férfi felé irányult, majd lenyugodott. – Eszednél vagy? – kérdezte szinte nevető hangon és kínosan beletúrt vörös hajába. – Mások is vannak itt, és a kocsmáros sem hinném, hogy örülne, ha felforgatnánk a helyet – vázolta a helyzetük -, vagy akár csak ha végig kopogtatnám a falat. Mások is biztos belekontárkodnának a dolgunkba – hátranézett, ahol épp egy csapat állt fel és úgy tűnt készülik elhagyni a helyet. – Meg kéne várnunk, míg kiürül a hely. Persze a nagyon részegek maradhatnak – tette hozzá.
A bejárat felé nézett, ahol több vadász már majdan legyűrte az előttük magasodó irreális növényt. Ismételten körbe kémlelt, ám szomorúan nyugtázta, hogy semmi esély bármiféle menekülésre. Mélyet sóhajtott.
- Nincs mit tenni.
Kardhüvelyét lecsatolta derekáról és az asztalra helyezte a fegyvert övével együtt. Társaira nézett, nem szándékosan. Talán csak üzente, hogy maradjanak, hagyják rá, talán csak érdekelte nekik van-e jobb ötletük. Az ajtó felé indult, ahol a rengeteg vadász már akadálytalanul beléphetett volna, ezért eléjük állt, kezét a falnak támasztva, ezzel is gátolva a bemenetelük.
- Fiúk, csak nem támadtok meg egy fiatal fegyvertelen lányt – állítása igaznak bizonyult, mert a vadászok tovább álltak az ajtóban -, meg hát a kocsmáros sem örülne – állt odébb, hogy rendes rálátásuk legyen a jó formában lévő férfire a pult mögött, aki épp egy korsót törölt makulátlanul tisztára. – Ellenben az utca senki emberé, az a csatateretek. Amíg a kocsmában tartózkodunk, úgyis ti húznátok a rövidebbet.
A vadászok összenéztek, úgy látszott igazat adnak Alicenek, aki most picit magabiztosabbnak érezte magát.
- Ugyan már! – hallatszott az ordítás a vadász tömeg közepéről, majd a hangadó kitörve onnan fellökte a lányt.
- Hé! – szólott a kocsmáros, olyan arccal, amit senki senkinek sem kíván, bármennyire is a pokol legmélyebb bugyrába óhajtja.
A vadászok visszahúzódtak, ám a küszöbről szívesen leselkedtek. Alice felkelt, leporolta nadrágját és a morcos tömeg felé nézett a bejáratnál – ami egyúttal a kijárat is. Mögüle a csapat, akit nemrég látott lépett elő és utat törtek maguknak, hogy távozhassanak. Talán akaratlanul is félmosolyra húzódott a szája. Megfordult tengelye körül és visszasétált kis csapatához.
- Na, ötlet srácok? – gúnyolódott Risvie mondatával.

Miután újra helyet foglalt a repülő hentesbárd eseményei után, ő a kurta véseteket kezdte kutatni szemeivel teljesen átadva magát a gondolatainak.
Nem akármilyen karcok voltak ezek, hanem törp rúnák. Erővel bírnak.
Szemei elhomályosodtak, teste megfeszült de nem mozdult egy fikarcnyit se. Már egyáltalán nem érzékelt semmit a külvilágból, csak is a rúnákra koncentrált. Teljes odafigyelést igényelt az ősi nyelv tanulmányozása, mert ha véletlenül kimondja és aktivál valamit az nagyon nagyon nem lesz egészséges rájuknézve.
Csak akkor zökkent ki egy kicsit amikor Risvie által homályosan fényt kezdtek kiadni magukból így kitűntetve at összes karcot ami valóban rúna volt.
Tirisa, mint minden erdei "talaj" sárkány ismerte a törpök ősi, durva nyelvét. Mivel ez a sárkányfaj a földekkel van kapcsolatban elkerülhetetlen volt a két nép találkozása. Nem különösen szívlelték egymást mivel a népe szerint a törpök önző lények és kirabolják az anyaföldet minden kincséért és letarolják az összes környező erdőséget. Tirisa erdelyében élő sárkányok viszont egyezményt kötöttek anno a helyi hegységben élő törpökkel miszerint a sárkányok külön termesztenek a törpöknek egy fejlesztett fa fajtát amivel sokkal jobb teljesítményre birhatják kohóikat, cserébe hogy ők maguk nem vágnak fát illetve hogy megynitják egymás közt a kereskedést. Jól élt nyugalomban, bőségben mind két nép és így volt ez sok sok évszázadokon át amiről kapta az erdőség a nevét Drem Feyrko ami sárkánybeszédben csak annyit tesz, hogy béke erdelye. Minden változott mikor a fiatal emberi faj bevetette a lábát a völgybe.....Tiri beleremegett alig észrevehetően a gondolatba.
Tirisa végighúzta ujjait a rúnákon, fókuszáltan. Halkan suttogni kezdte a szavakat, de nem törpül hanem saját nyelvén elkerülve esetleges veszélyeket.
-Dalgonax...Abela am Dakana...Reln nu ramani ar ravelahn...kirasath lok ante il....-hirtelen felmordult. Az egyik rúnán végigfutott egy hatalmas karc amitől nem lehetett a mondat befejezését elolvasni. Ekkor tért csak vissza a jelenbe, kissé idegesen nézett fel bajtársaira, majd Risvie felé pillantott.
-Jól mondtad. Van itt valami - vetett egy pillantást a mellette ülő lány felé is - és te is észrevetted. Nem tudom ti mennyire ismeritek eme jeleket, de ezek törp rúnák, mi nyelvünkön golz tinvaak-nak azaz kő beszédnek nevezzük. Nem merem kimondani a szavakat, mert kitudja milyen furfangos trükkel babonázták meg őket, de amit én kiolvastam az valami nagy erejű dologról lehet tárgy vagy élő az nem tiszta tesz említést ami el van zárva egyszer és mindenkorra. A mondat amit pedig félbeszakított itt ez a törés - bökött oda a széles karcra ami áthaladt a további rúnákon - [valaminek] sorsának felfedezésére nem szabad...." és abbamarad. - ekkor kicsit arrébb tolta Risvie korsóját - amaz pedig egy "homályos" kapuról szól.
Elhallgatott. Felkeltette a kíváncsiságát hogy mi rejtőzhet itt. De valami nem stimmelt. Ez a nyelv túl régi hogy ezen az asztalon legyen. A törpök már 300 éve hogy elköltöztek a vidékről. Csapda lenne? Nem volt benne biztos így kérdően nézett fel társai felé.

risvie hallgatta tirisa szavait és kezdett derengeni neki valami. emlékezett egy régi könyvre amit valamelyik szemetesben talált amiben hasonló szavak voltak mint : Dalgonax...Abela am Dakana...Reln nu ramani ar ravelahn...kirasath lok ante il... de volt tovább is . nem nagyon emlékezett rá mert a szövege olyan régi és kihalt kort idéz amiben ő még létezni se létezett. de tudta hogy tirisa érteni fogja és ez vezet valahova. - van egy ötletem - mondta risvie majd kifutott a fogadóból egyenesen a kukához ami a könyvet rejtette néhány hányás és almacsutka kíséretében. amikor kiemelte a maradék olvasnivalót és visszafutott vele a társaihoz levágta az asztalra és így szólt - tudtam h ismerős volt valahonnan az írás .. a minap láttam néhány "embert" akik kidobáltál a sarki könyvescéh maradékát és láttam h ezt is kidobják - mikor látta hogy társai orr facsarva bámulják az iromány ezt mondta - ez segít és nézd még egy kis alma is van .. majd lapozgatni kezdte a könyvet és hirtelen rábökött egy oldalra amin egy szöveg volt mint az asztalban meg néhány kép volt egy füstölgő kapuról és mindenféle kincsekről, meg egy hatalmas valamiről ami lebeg és valamilyen savszerű mérget lő ki...na meg a fogadónak a céhjelzése volt a tetején - ez az...tirisa meg el tudod olvasni?..gyanús volt nekem a fogadós jelzés a tetején szóval tirisa rajtad múlik a dolog - és nevető szemekkel a lányra bámult majd elkapta a fejét egy iedt tekintet kíséretében és már ekkor hallani lehetett a már jól ismert claffogó cuppogó hangot és egy régi barát árnyékát ... - siess egy picit - majd lassan előtolta a csukjája alól a kis tűzköpő lánglövellő eszközt és a füst szintig csavarta háta menekülésre kerül a sor ... majd végig nézett társain akiken szintén látta a megfeszült idegeket .. - gyorsan...- a régi barátünk nincs messze....és nem pizsipartira akar jönni ...

Tiri a könyvre szegezte a tekintetét. A fogadó címere lepte meg. Lehetne olyan öreg ez a hely? Lehet csak újraépítették az épületet? A képen ugyanaz a logó szerepelt; egy csontváz alak egy rakás tűz felett, köré hullámos vonalakat karcoltak szellőt, füstöt jelképezve.. A fogadó az Örök Őrzőhöz volt címezve...Unslaad Vahlok.
Elébe csúsztatta a vastag könyvet. Óvatosan megfogta, becsukta, megtekintve az elnyűtt címlapot.
Találgatások ősi titkos szervezetekről
Visszalapozott az őt érdeklő fogadóhoz és gyorsan végigfutotta a róla írtakat. Pár mondat itt-ott megragadta a figyelmét:
,,Az Örök Őrzőhöz címzett fogadó a legrégebbi a vidéken”
,,Helyi pletykák szerint az I. Auberdin uralkodása alatt alapított taverna egy álca, valójában az alatta meghúzódó alagút őrzésére hozták létre, ahol az akkor a király legveszélyesebb ellefeleit zárták el.”
,,A fogadó irányítását egy akkor nemrég leszerelt széret lovagra bízták. [írói megjegyzés: széret lovag: egyház elit lovagi rendje]. Ez már akkor felhívta a köznép figyelmét hiszen olyan még nem igen fordult elő, hogy egy széret letelepedjen és engedjék hogy családot alapítson. Rossz nyelvek szerint küldetést kapott hogy ő és leszármazottai örökké őrizzék amit oly sok éve alá bezártak.”
Tovább még az elméletet a vésetekkel támasztja alá az író.
Tirisa felnézett a könyvből, amazt átcsúsztatva Alice-nek miközben fejét kicsit oldalra billentve a fogadóst fürkészte szemeivel.
Lehetséges? De ha így lenne miért nem találta még meg senki? Túl egyszerű erre rájönni. Vagy pont ez az hogy azt akarják hogy rájöjjenek. De ki? Biztos nem a tulajdonos, ha már generációk óta az a feladata hogy őrizze – mér ha igaz. Nem akarta, de lehitte amit olvasott.
Kapu....füstös kapu. Hol? Hogyan?
Gondolkodott. I. Auberdin idejéről már ő is hallott, pedig ez őt is megelőzte. Az emberek egyik legendás királya volt, aki leigázta a törp birodalmakat, amazokat rabszolgává tette, és még részben ma is álló bámulatos városokat hagyott hátra. Akkor a mágiát még nem félték annyira, amikor ismertebb, sokkal elterjettebb foglalkozás volt. Az uralkodónak külön mágus légiói voltak a hadseregében amelyek hírhedten hatalmas erejűek voltak. Csak mint az ellenségei.
Egy ilyen ellenséges mágus hadúr lenne talán egy a sok közül aki oda lett bezárva? Akár a hírhedt Ezrahaddon tanítványa, Argon, aki a mágia rossz útjára tért? De ha oly rég óta bezárták csak nem él...bár mit várunk egy halottidézőtől? Neki vajon lenne akkora ereje hogy gyanútlan kalandorokat magához vonzzon?
Behunyta a szemét, és öszpontosított. Mágiát keresett. Mint zöld sárkány az ő tehetsége az élet mágiában volt, így annak ellentétét, a halotti mágiát is észlelni tudta. Keresett. Már épp hogy feladta amikor az egy éppen távozó vendég ahogy kinyitotta az ajtót, egy kis huzat támadt, ami eloltotta a az ahoz közeli gyertyát a falon. A füstje ott tekergett majd foszlott szét a levegőben.
A füst!
Tiri izgatottan nézett Alice felé. Mint a többi asztalon így az övéken is volt egy gyertya. Nem mai darab már majdnem el is égett, de attól még megteszi. Magához húzta.
Aal ven viir su'um aak gain filok - suttogta majd elfújta az apró lángot.
A füstje táncolt a levegőben az asztal felett, majd tova gomolygott a fogadóban, de nem szűnt meg. Útját a bár pult felé vette kikerülve magasan az embereket, majd a pultos mögött alászállott majd beillant a pult mögötti kemencébe, ahol eltűnt. A fogadős felköhögött, mire Tiri alig láthatóan öszerezzent. Csak nem bukott le.
Alice felé biccentet.
- Szerinted hogy jussunk oda? - hirtelen jött neki a felismerés – Hol van Risvie már megint?

Risvie időközben egy elég erős döntést hozott amíg társai az időt nem sajnálva törték fejüket hogy jussanak be a titkos átjáróba ami jelenleg az egyetlen lehetőségük lenne a menekülésre. Neki iramodott a hatalmas és öreg fa ajtó felé hogy egyszer és mindenkorra lerendezze a régi és szeghetetlen eggyeséget amit oly régen megszegett már. A kapuhoz közeledve egy nagyon furcsa és idegen energia áramlatát érezte. Egy energiáét ami oly misztikus és más világból való volt hogy kicsit meg is rémítette őt. A kapuhoz érve átszlalomozott a holt testek és a hatalmas növény között és ami ott fogadta .. az a megdöbbentő és ijesztő látvány teljesen lesokkolta. Egy hatalmas harcos féleség tornyosult előtte akár csak egy bástya és nem e világi öltözékével egy pillanatra lefagyasztotta risviet. Olyan volt mint ha egy pillanatra lelassult volna az idő. Risvie fejét oldalra kapva véletlen az idegen szemébe nézett és teljesen megváltozott az arckifejezése. Akarata ellenére bele látott a harcosnak kinéző ismeretlen tudatába és amit ott látott megfélemlítette. Bár az egész csak pár másodpercig zajlott le perceknek tűnt. Risvie miután lélekben visszatért a valóság borzalmas kereteibe megrázta a fejét és neki iramodott. Nem kellett sok idő de máris egy hentesbárd süvített el pár mili méterre a feje mellett. Pontosan tudta h épp most érkezett meg a várva várt vendég. Az egyik kis utca sötét szegletéből lassan előbattyogott R'akch a király személyes kivégző tisztje Risvie vérre szomjazva . - Az idő lejárt falatka...majd egy újabb konyhai eszköz repült a mágus felé. Risvie egy bukfenchez hasonló mozdulattal elhárította a támadást majd ahogyan felpattant a gurulásból egy hatalmas repülő rúgással fejezte volna be a harcot de erre már a harcsa fel volt készülve..Kitátotta hatalmás mindenevő és bűzös száját és ez majdnem Risvie megviselt és fáradt lábaiba került volna ha nem rugaszkodik el a cuppogós nyálkás bűzölmény homlokáról. - ma igen jó formában vagy - mondta risvie - te sem panaszkodhatsz husika..bár ne aggódj szeretem a gyors kaját. Ezzel a szó befejeztével nekilódult hatalmas és undorító hal testével Risvie felé aki átslisszolt a lábai közt és egy erőteljes talpaló rúgással a szemközti vizes hordóba rúgta. R'akch nagyot hasalt a hordón ami darabokra tört alatta. Risvie meglepődésére nem is kelt fel. Mintha tervezne még valami sunyi és alattomos húzást ahogyan azt a hóhér halaktól megszokta. Sarkon fordult és visszafele indult a fogadó felé ahol látta hogy az ismeretlen továbbra is ott áll és csak figyel. - ez meglepően könnyű volt - gondolta risvie - máskor sokkalte nehezebb elre...És ekkor mintha valami átlőtte volna a karját. Egy elképzelhetetlen fájdalom nyilalt bele az alkarjába és amikor odapillantott egy vértől bugyogó likat látott a bal csuklója felett. A fájdalomtól összeroskadt és maga mögé pillantott ahol R'akch hasalt előtte a földön és vízzel telt pofájából sugárnyalábként lövöldözte kis a poshadt vizet. Egy a lábát kettő a melkasát találta el. A fájdalom oly hatalmas volt hogy nem volt képes lábra álln. Erejével egy halott testet hajított maga elé de az nem védett sokáig hisz egy találat után a test szétrobbant. Segítségre volt szüksége. A mögötte álló ismeretlen alak hatalmas kardjára pillantva eszébe jutott valamit de nem sok ereje maradt a beszédre és csak ennyit tudott kinyögni : - Te ott a hatalmas kardal...segíts..majd ekkor egy kis földkupacot tett maga elé hogy legalább a szilánkokat felfogja és remélte hogy az illető meghallotta a segélykiáltását....

Glark dermedtsége egyre csak fokozódott. Először figyelt, később már csak nézett. Nézte az emészthetetlen eseménysorozatokat, és újra áthatotta az a kitaszítottság érzet, ami az erdőben is úrrá lett rajta. Nem csak, hogy egy idegen világról származott, de ráadásul belecsöppent egy olyan harc közepébe, amihez semmi köze nem volt. Nem tudta, mihez kezdjen, egy része úgy érezte, megvetik, amiért ott bámészkodik, a mindent látó szeme szerint viszont pont jókor érkezett, mert az egyik harcos bajba jutott.

Úgy érezte, mindenki utálja. Emellett viszont biztos volt abban is, hogy ez egy remek lehetőség a beilleszkedésre. Ha részt vesz a harcban, akkor szövetségeseket szerezhet maga mellé, feltéve persze, ha az ő oldala nyer. Eleinte nehéz döntés volt számára, hogy kiket válasszon, viszont elég hamar eldöntötte, hogy megmenti a bajba jutott mágus életét, hiába is jár az nagyobb kockázattal. A fölényben lévő oldalnak sokkal kevésbé van szüksége rá. Az ösztönei szerint cselekedett. Hiába nem volt tapasztalt harcos, rögtön látta, mit kell tennie, előrántotta kolosszális díszkardját, majd egy határozott suhintással belevágta a földbe, hogy a penge fedezéket nyújthasson a mágusnak. Semmi másra nem volt szüksége, csak az eredendő erejére, ami méretéből és fajából adódott, mindkét kezével szorosan rámarkolt a kard nyelére, majd lábaival a földet támasztva egész testével visszatartotta az érkező folyékony lövedékeket. Most már nem csak az idegen életéért felelt, de a sajátjáért is. Nem tudta tökéletesen felmérni a veszély forrását. Gőze sem volt arról, mit történik, ki ellen harcol, és kinek segít. Ő csak azt tudta, hogy valamit tennie kellett, ezen kívül pedig a futás volt az egyetlen lehetősége. Ha a gusztustalan halszerű akárkinek segít, akkor később a fogadó többi vendége az életére törhet. A mindent látó szem azt sugallta neki, hogy ne válasszon olyan oldalt, aminek a társai később megtámadhatják őt, illetve amelyik oldalnak a társai ismeretlen helyen tartózkodhatnak. A halszerű élőlény olyan jellegzetes külsővel rendelkezett, amilyennel ezelőtt nem találkozott a városban, úgyhogy valószínűleg ő volt egyedül, a városlakók inkább a mágusra hasonlítottak, és a város fogadóját valószínűleg hozzájuk hasonló fajok töltötték ki, így nagyobb eséllyel szerez magának barátokat, ha a hal ellen fordul.

Úgyhogy végül ott voltak. Egy óriási penge mögött, folyamatos sörtüzet visszaverve, egy ideglenes védelemben, ami kitudja, mennyi ideig képes kitartani.

- Köszönöm barátom h megmentettél ... szólt risvie majd sóhajtott egyet és egy szemrebbentés mellett a földre pillantott. Eszébe ötlött egy őrült terv amivel nagy eséllyel legyőzhetné a halszájút. - Csak tarts pontosan úgy azt a hatalmas fejszeletelőt kérlek mindjárt megoldom.. mondta risvie és a körülötte lévő szutykos,koszos utcavízre intett. Ekkor a kézmozdulat után apró cseppek kezdtek szállingózni a pocsolyákból és kisebb vízzel teli kátyúkból. Az összes csepp egy pontba szállt fel az ismeretlen hegyomlás mellé és lassan sík alakzatba formálódtak. Egy kis idő után összeálltak és egy szín tiszta tükröt képeztek az ismeretlen hegyomlás feje mellett így tökéletes kilátása nyílt a telekinesis használó mágusnak. Nem is kellett neki több cifra hókuszpókusz csak szimplán a tükröt és a látószöget kihasználva elhelyezkedett. Kezeivel lassan körkörös mozgást végzett ami eredményeképpen a fény a kezei közé áramlott és olyan látványt nyújtott mintha éppen egy gömb lenne a kezében. Ekkor lassan összetolta a kezeit és a két tenyerét összetéve kinyújtotta a fénycsóvát egy lándzsa alakzatba és megmarkolta. Pontosan tudta hogy csak egy esélye van leteríteni a kopoltyús rémet...- Hunyd be a szemed de gyorsan vagy kiég a pásztázód mint csirke a vulkán tüzé...és ekkor már fénylett a kezei közt a fénynyaláb majd irányra tartott pontosan a harcsa szemei közé..Risvie behúnyta szemeit egy pár pillanat erejéig a hatásvadászat érdekében hátha egy két falubéli leányzó látja e hősies tettét..Majd kipattantak a szemeit és előre tolta egy gyors mozdulattal mind két tenyerét és a fénycsóva kilőtt a kezéből majd megpattant a tükrön és hatalmas sebességgel kettészelte a halképű koponyáját. A vízi teremtmény egyből elterült és egy hatalmasat puffant a latyakos sárban..Risvie feltápászkodott és megfogta újdonsült ismerősének emberfeletti vállait és így szólt: - Nem tudom elégszer megköszönni hogy megmentetted az életemet .. gyere meghívlak egy korsó mézes meggysörre - szólott risvie és elkezdett válltáskájában némi arany után kutatni hatalmas vigyor közepette...

Tirisa beszámolóját hallgatta a vésett jelekről. Értette mire utal a kérdő arckifejezése. A törpök nyelve túl régi ahhoz, hogy egy ilyen frissnek mondható karcolásként ékeskedjen. Talán valaki olyan írta, aki csak egy adott személlyel akarta megosztani a jelentését, ezért egy számukra ismert „kódot” használtak. Azonban ha ez igaz lenne, akkor teljes mértékben meggondolatlan dolog egy már létező nyelvet használni. Valami másnak kell lennie a mögötte rejlő valóságnak. De akkor mégis mi?
Amikor Risvie az asztalra hajította kikukázott szerzeményét a hányinger kezdte el kerülgetni és ezen csak rosszabbított a tudat, hogy a Nyálkapofa épp feléjük tart. Komolyabban megvizsgálta az írtakat, mikor társa feléje tolta. I. Auberdin uralkodása alatt ő maga egy jóval távolabbi helyen járt. Mivel szokása volt helyeket háta mögött hagyva kalandozni nem emlékezett pontosan arra az időkre. Betudhatjuk a hasztalan emberi agy által használaton kívüli, memóriára épülő résznek elhomályosodásának is. Az olvasás befejeztével az elflányra nézett, mikor az magához húzott egy gyertyát. Halk suttogását követően az elfújt tűznek füstje táncolva közelítette meg a pult mögötti kemencét. Ám most nem tudott arra koncentrálni, ugyanis az ismert hang újra felcsendült a fejében.
- Különleges vér - Alice az ajtó felé fordította fejét, ahonnan a rajta eluralkodó erőnek hatására csábító vér szagát érezte. A vér megdermedt ereiben és vágyakozó érzés kerítette hatalmába.
Egy százezer hang közül is megismerő hentesbárd süvítése rántotta vissza a fogadó lakájos belsejébe. Tudta jól, hogy kint a kissé szeleburdi férfi csatába keveredett. Észrevette, hogy ez a fogadósnak is felkeltette az érdeklődését. Akkor valami láthatóan az eszébe ötlött. A csapos kilépett a pult mögül és pár lépést az ajtó felé tett, hogy megnézze, mi vethet rossz nevet a fogadóra, annak ajtaja előtt. Az összes vendég elfoglalt volt a csetepaté nézésével. Alice azonnal felkapta a fejét és élt a pillanatnak. Óvatosan a pult mögé osont és egy apró kerek fadarabot elhelyezett, úgy, hogy az a kemencének egy apró nyílást biztosítson. A fapiszka fentre eső végére egy széndarabot helyezett. Körültekintően visszaindult a helyére, ügyelve, hogy semmi gyanús ne legyen érzékelhető.
A terv a következő: Mikor a pultos visszaérkezik, a lépéséből keletkezett nyomás végett a gondosan elhelyezett fadarab leesik, ezzel bejuttatva a furcsa porral megspékelt széndarabot a kemence belsejébe. A por a meleg hatására robbanás hangját fogja reprodukálni. Ez lesz a terv azon része, ami kiüríti a fogadót, ugyanis a vendéglős fel fog szólítani mindenkit a távozásra. Egyúttal ez lesz a jel Risvie számára, hogy visszatérjen a titkos átjáró felfedezése végett. Az apró fadarab következő szerepének hála, a fogadós nem fogja tudni kinyitni a kemence ajtaját. Ő maga Tirisával együtt az ajtótól eső legtávolabbi pontban vannak, ezért az utolsó távozók lesznek. Visszafordulnak és felajánlják a segítségüket. Alice ekkor a fadarabbal felhívja a figyelmet, hogy ez egy csíntevés következményei. Innentől két opció van. A fogadós vagy kimegy megkeresni az elkövetőt, ezáltal nyílt utat hagyva nekik; vagy gyanút fog és kénytelenek lesznek három az egy elleni küzdelemmel, esetleg egy olcsó csellel „legyőzni” a csapost.
Visszatért a kis útja előtti pozíciójába. Megbékélt az elgondolásával és kissé meglepődött, hogy elég rövid idő alatt sikerült előprodukálnia vele. Remélte, hogy minden a terv szerint halad.

Glark továbbra is nehezen fogta fel az eseményeket. Csak azt tudta, hogy szorítania kell a kard markolatát, és stabil falat kell képeznie, ha életben akarnak maradni. Annyira koncentrált erre a feladatra, hogy fel sem tűnt neki, miképp győzte le a mágus a furcsa szerzetet. Görcsös arca egyikről a másikra kisimult, szemei kidülledtek, körülnézett, majd vett egy mély levegőt, és csak annyit mondott: fúh.

Ekkor látta meg a felette tornyosuló mágust. Látta, hogy társa már nem kuporodik a hatalmas penge takarásában, így ő is felállt. Miután együtt harcoltak, Glark biztos volt benne, hogy megszerezte első barátját ebben az ijesztő világban. Hallotta, hogy valami csilingel a szerzet táskájában. Számára megszokott volt, hogy a dolgozó munkások ritka ásványokkal, kövekkel ajándékozták meg egymást. Pénz nincs a Szélső Világban, amelyik Hen értékesebb anyagot gyűjt, nagyobb kiváltságokban részesül a Loknál. Ösztöneiből adódóan Glark számára egyértelmű volt, hogy a mágus kövekkel akarja megajándékozni őt. Megrázta a fejét, szavak nem hagyták el száját. Előbb meg akart bizonyosodni róla, hogy társa milyen nyelvet beszél.

Tiri fejét félrebiccentve nézte végig társának sunyi mutatványát. Egyértelmű volt, hogy az út a tűzhelyen át vezet. Épphogy visszasurrant a helyére amikor az ajtó újra kinyílt, és a Fogadós lomha magabiztos léptekkel megindult a csap felé, mikor egy már az időt megviselte falécrelépett, ami jókorát recsegett a bajszos ember zömök teste alatt.
BUMM
Hirtelen pánik tört ki az iszákosok közt, sokan fejvesztve menekültek, míg mások még legurították a maradék sert. A fogadós még most is megőrizve a nyugalmát mély öblös hangjával mindenkit utasított hogy fáradjanak kifelé.
Így hát ők is feláltak, siettek az ajtó felé, de útközben mikor elhaladtak a kemence mellett, Alice megtorpant, majd felvett egy fadarabot, és kezében tartva megvizsgálta és a Fogadós felé mutatta.
Tirisa nagyot nyelt. Tized másodpercek most óra hosszúságura nyúltak, itt dől el hogy bekapja-e a horgot vagy sem. A férfi összehúzta dús szemöldökét és tőle nem megszokott módon  elordította magát, majd a fadarabot kitépve a lány kezéből, teljes dühvel a pult mögé rohant, az alatt pedig egy kart meghúzott, majd gyors léptekkel átszelte a helyiséget és és az udvarra kiérve körbetekintett a kinn fagyoskodó embereken. Az udvarrt most egy kőfal vette körbe.
- Nem megy innen senki sehova amíg ki nem derül ki volt ilyen vicces kedvében!
Az emberek teljes sokkal bámultak az emberre. Nem ilyennek ismerték a jó öreg fogadós a türelmességéről és a nyugodt problámakezeléséről volt híres. De most az ott állt, vörös arccal, feszülten, nyakán kidudorottak az erek, tekintetétől még a teljesen részegek is összefosták magukat.
Eközben a két lány bennmaradt, látszólag el lettek felejtve. Tiri hirtelen észbekapva, odarohant a pult mögötti élelmes zsákokhoz. Kukorica. Jó lesz ez - gondolta. Belemarkolt, és villámgyorsan a földre szórt három kupacnyit. Kikandikált az ajtón, tekintetével Risvie-t keresve, meg is látta. Jólvan nyugtázta csak magának. A kupacok fölé hajolt, és újabb sorokat mormolt el magában, de a szavakat oly sebességgel mondta hogy azok összeolvadtak teljesen. Most felszakította a zsákot, a leszakított három cafatokat megtömte a kukorivával, és azok apró figurák formáját vették fel, mindegyiken egy egy név szerepelt, a sajátjaik. Ekkor valami apró árny surrant be az ajtón. Nixxy! Tiri gyorsan mint a varázslatot záró pecsétként, csókot nyomott mindhárom bábura, majd kettőt ledobott a földre, a Risvie névvel ellátottat pedig a kis állatka szájába nyomta és amaz elillant, remélte hogy gazdája felé.
Megragadta Alice karját és behúzta a kemence felé. Tiri az idegességtől remegő kézzel nyitotta fel annak az ajtaját, és belehajolt. Köhögött a még friss szén fullasztó füsjétől. Nem volt sehol látható kapu, de ő mégis elkezdett bemászni, meglepetésére elfért benne pedig kívülről nem így tűnt. Ekkor újra megragadja a kint álló lány kezét és berángatja magához majd bezárja a tűhely ajtaját.
Teljes sötét. Néma csend, csak a zihálást lehet hallani és a gyors szívek dobogását.
A hely mintha hirtelen csarnok nagyságúvá tágult volna, érezni lehetett a helyiség nagyságát.
A levegő állott, dohos.
Tiri egy a végtelenségnek tűnő idő után megszólalt: 3 perc....annyi kell azoknak a babáknak hogy felvegyék az alakunkat...így nem lesz ránk gyanú...de csak 3 óráig tart...
Ő továbbra is csak ott ült, hideg, kőpadlón, a vak sötétben. Szénnek már nyoma sem volt.
Szemeire álmosság szállt, amivel egy röpke ideig küzdött, de amaz hamar elnyomta.

((Tervem szerint két külön valóság a kemencén belüli Dungeon és a Külvilág. Az idő a kettő közt máshogy folyik, amíg mi benn vagyunk számunkra a külvilágban az idő megáll. De ezt nem tudjuk.))

Úgyis lett. Terve szerint kért fel a fogadós mindenkit a távozásra. Az asztalhoz ment és magára csatolta a korábban letett fegyverét. Nem tántorított a terv véghez menetelétől, a csaposhoz lépett a fadarabbal a kezében. Kissé meglepődött, mikor az előtte álló férfi erőteljes mozdulattal kitépte azt a kezéből. Olyan dühös arckifejezéssel találta szemben magát, hogy készakarata ellenére hátralépett az ijedségtől és erre a hangos ordítás csak rásegített. A fogadós távozásakor közelebb lépett a pult hátulja felé, hogy rálátása legyen, mivel foglalatoskodott ott pár másodperce a férfi. Nagy szemekkel nézte a kart. Kezdett a szája felkanyarodni az arcán.
Döbbenten nézte társa cselekedeteit. Már épp emelte a karját, hogy feje búbját megvakarja, mint egy jelzés az összezavarodására, de akkor Tiri a kezén markolta és magával húzta. Nem kellett több a lánynak önkényesen követte az elfet a kemencébe. Az emberi szeme nem szokott hozzá a sötéthez, így jóformán semmit sem látott, ezért megtorpant, viszont újabb húzással már a következő pislogásánál a belsejében volt.
Épphogy visszatudott tartani egy tüsszentést kezének szájához szorításával. Majd kaján vigyorral emelte fel öklét, hüvelykujját az ég felé tartva, jelenesetben a mennyezet felé.
- Siker! - kárörvendett magának.
Ahogy a szeme fokozatosan hozzászokott a sötéthez, egyre inkább érzékelte a tér nagyságát. Megsimította a falat, ami pont egy karnyújtásnyira volt tőle, hiszen ő jött be utolsónak. Ismerős tapintása volt a hideg falnak, de nem tudta hol találkozhatott volna már hasonlóval korábban.
- Értem - válaszolt Tiri mondatára. - Akkor Risvie-t várjuk? - tette fel a költői kérdést, aminek már a hanglejtése se volt kérdésnek kategorizálható.
Kíváncsiságának hála egy picit odébb lépett. A léptei vízhangoztak a nagy üres teremben, ahogy a kissé poros kőpadlón lépkedett. Végig fogta a falat, biztos támpontként, amíg a látása nem tisztult ki. Rájött, hogy az üresnek hitt tér nem is annyira üres. Valamibe belerúgott, ami fémes hanggal csúszott végig a padlón. Felvette, és mivel a közellátása már tisztább lett, meg tudta vizsgálni a tárgyat. Egy éles hajlított eszközt tartott a kezében. Elkerekedett szemekkel nézte a tárgyat határozatlan ideig - neki soknak tűnt. Rögtön tudta mi az és azt is sejtette, hogy milyen következményekkel jár, de őszintén remélte, hogy csak véletlen került oda.
Hirtelen elfogta az az érzés, mintha nem lennének egyedül és nem csak azért, mert a sötét hatására a másik énje ébredni kezdett benne. Tiri felé nézett, akiből nem látott sokat a homály végett. Hangok csapták meg a fülét, bár elég messziről, de nyugtalanító hatást gyakoroltak rajta.
- Holtak - hangzott az „árnyhang” a fejében. Talán ez a leginkább ráillő kifejezés. Elkeseredve konstatálta, hogy egyedül van társával egy sötét, elzárt helyen, miközben a testében egy kegyetlen gyilkos lakozik. Megtartotta a tisztes távolságot, ami olyan 8-10 méter lehetett és a balzsamozó eszközt a kezéből egy tőle nem messze található asztalra helyezte. Ezen az asztalon további tárgyak voltak, többek között egy kampós végű eszköz, de fellelhető volt pár díszített urna is kisebb és nagyobb méretekben. A torkában mintha csak egy nagy vasgolyó képződött volna. Óvatosan lecsúszott a fal mentén, hogy ülőállapotba kerüljön. Szemeit nem tudta nyitva tartani, mintha csak nehéz súlyok nehezedtek volna rá, de úgy ahogy sikerült éberállapotban maradnia.

Miközben szütyőjében keresett pár érme után hogy újdonsünt barátját meghívja egy korsó finomságra nagy meglepetésére a város lakói elkezdtek fejvesztve kirohanni a kocsmából. - mi történhe..és akkor egy hatalmas kőfal emelkedett körbe a fogadó körül csapdába ejte a bentlévőket. Páran mepróbáltak felmászni a falra vagy áttörni azt mind sikertelenül. Volt aki a fejét verte bele hátha keményebb mint a kő de egy finom kis agyrázkódást kapott nem kiutat a kolosszus kőfalak közül. Risvie nagy meglepetésére nixy ugrándozozz ki az eszeveszett és megrémült csőcselék közül szájában egy furcsa kis bábuval ami valamiért eléggé hasonlított rá sőt még a neve is rajta volt. Ahogyan a kis állatka ugrándozott felé a bábu lassan nőni kezdett és egyre emberibb alakja lett. Risvie agyában megvillant az ötlet. Már tudta mi ez bár még élőben sose látta használat közben. Gyengén megpaskolta a hegyomlás orbitális és hegekkel teli alkarját ami nagyobbnak tűnt mint egy hortensi hal teste pedig azzal arénákban szokták a formiteket etetni akik húzzák az 50 méteres kamu mechanikáját, jelezve neki hogy kövesse majd féltérdre ereszkedett és már már véresen csöpögő karjait nixy pattogó kis teste felé. Ekkora már a kis bábu lassan csecsemő méretűre nőtte ki magát emiatt is a kis barátja elejtette szájából és felfutott gazdája karján. Risvie intett barátjának hogy kövesse lapulva a tömeg alatt mert tervbe vette hogy kioson míg a balé el nem..ekkor irdatlan nagy bammogás és puffogás kezdődőtt és a füstből kilépve a kocsmárost pillantotta meg kezében valami kis ócska fadarabbal. Nagy meglepetésére nem a szokott kedves és barátságos kocsmáros úr hanem valami véreres kéztől dagadó szuszogó bajszos és idegesnek látszódó ölni készen álló verőemberkocsmáros szörnyű látványa tárult elé. - KI ÉREZTE MAGÁT ILYEN VICCES KEDVÉBEN? ordította a kocsmáros Siegfried - ADDÍG SENKI NEM MEGY EL MÍG VALAKI EL NEM MONDJA HOGY KI TETTE EZT! - folytatta. Risvie kihasználva az alkalmat és a tömeg figyelmetlenségét elsurrant a kapu aljába ahol fedezékbe húzódott de még volt rálátása az új társára. Integetett neki h kövesse mert baj lesz.. Időközben a bábú emberré cseperedett és beállt a tömegbe. Egy az egyben risvie volt. Meglepődősére szóba elegyedett a kocsmárossal és próbálta csitítani a viszályt. Mivel nem igazán látta társán h figyelne rá visszaslisszolt a tömegbe megragadta a torony karját aki odapillantott és risvie intett szemével hogy menni kéne. Elkezdte rángatni a magas harcos izmos alkarját csekély sikerrel elvégre ekkora izomtömeget az ő súlyos 40 kilójával nem fogja megmozdítani. Úgy látta mintha a harcos bólintott volna és ezt abból is látta hogy el tudta ráncigálni vissza a kocsma felé. Meglepően könnyen tudta húzni magával bár a hatalmas földrengető trappolások felbújították a tömeget. Helyenként egy törött lábujj egy kitört váll elvégre nem acél az ember csontja ha rálép egy hegy főleg ha a kislábujj kap szerepet. lassan haladtak a kocsma felé mikor a kocsmáros útjukat állta. Ekkor risvie félre lökte és elkiáltotta magát : - FUTÁS! és rohanva megindultak a kemence felé útközben risvie erejével arrébb dobálta az asztalokat és a székeket amik átrepültek a kocsma túlvégébe és ripityára törtek a zömök kőfalakon. Mikor elérkeztek a kemence ajtajához látták hogy az ajtó csukva és istennek se fog még egyszer kinyílni. Mivel mágia lézengte körbe a levegőt risvie nem kérhette meg az csonthasító urat hogy törje be mert nagy eséllyel az tönkretenné a bejáratot. Risvie kikapta az egyik régi kötésű könyvet a zsebéből és lapozgatni kezdte. Időközben a tömeg és a kocsmáros akik nagy valószínűséggel most győződtek meg róla hogy ki tette oda a fadarabot eszetlenül rohantak risvie és társa felé. Lapozott párat majd felcsillant a szeme. - nixy! - mondta risvie. Ekkor a kis lény kifickándozott kabátujja alól és a nyitott könyv közepére ugrott. - falom enx teus domine retor feh sar maxtus natine .. mormolta risvie és a könyvön lévő kis állat fényleni kezdett és a szőrszálai felálltak majd kis villámok jelentek meg. Ekkor Risvie megragadta a barátja kezét és így szólt : - bízz bennem átmegyünk a falon. Ekkor nixy kezdett átlátszóvá változni és ez mint egy fertőzés gyorsan végigterjedt risvie karjára majd a testére és így a társára is. Ekkor teljesen átlátszóvá váltak és kékes fényben ragyogtak. Hirtelen egy korsó repült át Risvie fején akárcsak egy szellemnek átesett rajta. Ebben a pillanatban Tiri és Alice léptek elő a sötétből és nekiindultak harcolni a dühös tömeg ellen akik eddígre fel voltak fegyverkezve mindenféle csilicsálé fegyverekkel. -MOST! - kiálltott Risvie és megragadva társa karját belefutott a falba és varázslatos módon átfutottak. Utánuk már csak korsók és kések meg egy két golyó repült a falba annak reményében hogy eltalálhatják őket. Mikor átértek a falon pár másodpercre rá egy villanás keretében eltűnt az átlátszóság és szembe találták magukat a vaksötéttel. Risvie a kis kezén lévő tűzgyújtó eszközt használva fényt csinált és meglepetésére megpillantotta barátait. - Tirisa! - Alice! kiáltozta integetés kíséretében közeledett feléjük. Mikor közelebb ért látta hogy valami nem a megszokott. Mert hát amint közelről meglátta őket rájött hogy félálomban a falnak dőlve pihennek legalább is alice. - Nekünk is pihennünk kéne- szólt risvie és lehuppant törökülésbe majd körbekeresve maga körül pár ágat és csontot összegyújtve egy kupacba halmozva egy túgolyó kíséretében meggyújtotta és egy kis tábortüzet hozott létre. - áh a pihenés a legjobb harc után persze egy sör mellett - mondta risvie és kapucnis köpenye alól előszedett némi élelmet és egy marhabőr flaskát valószínüleg sörrel vagy más alkohollal megtöltve. kivett egy kenyeret az ételtartós kis dobozkából és a kardos harcos felé nyújtotta majd így szólt : - csatlakozol barátom?